Poszt ITT

Nagy Bandó András: eszement rendszer formálódik

Nagy Bandó András
Nagy Bandó András

2015. 10. 19. 13:44

Írhatok én arról, hogy szégyenletes és értékelhetetlen teljesítményt nyújt az ellenzék, és hogy esélyt sem látok arra, hogy kilábaljon a maga ásta gödörből, semmit sem ér, semmit sem jelent.

Néha úgy érzem, feneketlen kútba hullnak a szavaim, kedvemet szegik a történések, és hiába érzem úgy, hogy egyik vagy másik ügy kapcsán (és van bőven választék!) meg kéne szólalnom, azon kívül, hogy magamban ragozgatom, elemezgetem, és egyszer-egyszer barátaimmal szót ejtünk némelyikről, semmit sem teszek. Szégyenkezem emiatt, nem mások, magam előtt, és ez fájdalmasabb és felkavaróbb, mint ha mások vonnak kérdőre, és előttük pironkodom.

Akik biztatnak, írjak

Ezeket az írásokat nem politikai röpiratnak, sokkal inkább egyfajta nyitott, bárki számára elérhetővé tett beszélgetésnek, amolyan vitaindítónak szánom, abban bízva, hogy gondolatokat ébreszthetek és éleszthetek olyan emberekben, akiket valószínűleg nem ismerek (vagy igen), mégis jó ismerősüknek, hogyne mondjam: barátjuknak tartanak. Ha nem jönnék-mennék az országban, ha nem lennék ott több fesztiválon a könyveimmel, és nem találkoznék az olvasóimmal, elbizonytalanodhatnék írásaim sorsát illetően.

Ugyanis sokkal kevesebb valódi, beszélgetésbe elegyedő kommentelő jelzi néhány sorban, hogy miben ért egyet, mit vitat, és miket gondol tisztázatlannak, egyoldalúnak vagy rossznak, egyáltalán: mit gondol arról, amiről én már megírtam névvel vállalt véleményemet.

Helyettük jelentkeznek az általam már többször idézett és pellengérre állított, nyomdafestéket nem tűrő szavakat és mondatokat fröcsögő, írásaimat elolvasás nélkül blamáló derék kommentelők, és látom, sajnos alig akad olyan, aki egyetértéséről biztosítva kiállna, nem, nem mellettem, arra nincs szükségem, hanem írásaim korrektsége, esetleges igazsága, értékei mellett.

Gyakran mellém lépnek a fesztiválokon írásaim értékelői, akik biztatnak, írjak, ez nagyon fontos, egyre kevesebben vannak, akik hozzám hasonlóan, félelem nélkül és egyenesen beszélnek. Már ez is jelzi, milyen világban élünk: bátorság kell ahhoz, hogy kimondják, amit gondolnak. Minap egy üzletből jövet, vásárlás után állított meg egy pécsi férfiú, ugyancsak azt kérdezve: mért nem írok mostanában az interneten?

Lassan belefáradok

Nem hazudtam, de nem is a teljes igazságot válaszoltam: az utóbbi hetekben végtelenül elfoglalt voltam (ez igaz), kevésbé figyeltem a történésekre (ez nem igaz, de az igen, hogy egyre nehezebb „igazságot” tenni, azaz úgy fogalmazni, hogy minden tekintetben korrekt és vállalható legyen a mondandóm), és ugyan nem mondtam ki, én erre, ő arra, bepakoltunk a kocsinkba, de most kimondom: lassan belefáradok az eredmény nélkül maradt csatározásokba.

Mondom, morgolódok, értelmetlenül, különösebb hozadék nélkül. Isten (istenített vezérünk) malmai akkor is komótosan őrölnek, ha az eget szakítjuk rá, akkor is egy eszement rendszer formálódik, ha ezerféleképp próbálom, próbáljuk meg bírálni, kifogásolni, a vezér fejére olvasni mindazt, amit adott esetben kell, mert hiszünk abban, hogy akkor is kell, ha nem lehet, és akkor is, ha eredménytelen, ha értelmetlen.

Ráadásnak ott van még a vád, mely szerint természetesen mind hazaáruló, nem magyar, hazátlan, személyigazolvány-magyar, kommunista, és persze gyalázatos jelzőként odabiggyesztve: liberális, mintha a szabadgondolkodás minden formája ártana a szabadjára engedett vezéri gondolatoknak, terveknek és tetteknek. Írhatok én arról, hogy szégyenletes és értékelhetetlen teljesítményt nyújt az ellenzék, és hogy esélyt sem látok arra, hogy kilábaljon a maga ásta gödörből, semmit sem ér, semmit sem jelent, rám aggatják durva jelzőiket, porig gyalázzák 40-50 éves morgásomat, minősíthetetlen jelzőkkel becsmérlik azt a humorista múltamat, mely milliók számára adott reményt, derűt, és a humor segítségével elérte, hogy erősödjön a sanyarú sorsú magyarságban az összetartozás, az együvé tartozás érzése.

Én meg Adyt mormolom, mintegy védekezésül, szellemi pajzsként emelve magam elé:

Dőltömre Tökmag Jankók lesnek. / Úgy szeretnék gyáván kihúnyni / S meg kell maradnom Herkulesnek. / Milyen hígfejűek a törtpék: / Hagynának egy kicsit magamra, / Krisztusuccse, magam megtörnék. / De nyelvelnek, zsibongnak, űznek / S nekihajtanak önvesztükre / Mindig új hitnek, dalnak, tűznek. / Szeretném már magam utálni, / De istenem, ők is utálnak: / Nem szabad, nem lehet megállni.

 

Forrás: wikipédia

Bármit eldönthet az önkény

Nem szabad, nem lehet, mondom, és azon kapom magam, hogy inkább már kérdezem, magamtól, persze, és nem tudom a feleletet. Mert mégiscsak figyelek a történésekre, már amennyi tőlem és időmből kitelik. Akik megszólalnak, akár interjúban, akár egy-egy írásban, ugyancsak elbizonytalanodtak, ezt tapasztalom. Azt mondja Radnóti Sándor a Mancsban adott interjúban (szeptember 15.):

A mai napig nem találunk szavakat arra, amiben élünk.

Volnál szíves meghatározni, miben is élünk, vetem oda magamnak, és érzem, jól föladtam a leckét.

Milyen országnak, milyen világnak mondjam azt, ahol kormányzati (magán)területté tették a közszolgálati tévét és rádiót, ahol bármit eldönthet az önkény, ahol hazug látványpékséggé teszik, és együttműködési rendszernek nevezik az önigazoló semmit mondást, ahol egy amerikai migráns uralhatja egyes egyedül a honi kaszinók javát, ahol…

Inkább nem sorolom, egymást érik az eszement történések. Radnóti szelíden és szolidan fogalmaz a Nobel-díjas írónknak adományozott Szent István-rendjéről, amikor ezt mondja: „…van valami pikáns – más hangszerelésben: elviselhetetlen – abban , hogy Hermann Göring és Kertész Imre a nyíltan vállalt kontinuitás jegyében ugyanannak a rendnek a kitüntetettje.”

Igen, ez egy ilyen ország, így csellózza át a Nobel-díjas írót a magyar vezér, és így viszi a hiúság és a csökkent értelem ingoványos területére a világhírnévre szert tett alkotót. Azt is mondja Radnóti: „Orbán Viktor rendszere nem idegen Európától, sokkal inkább összegyűjti és megtestesíti azt, ami Európában a legrosszabb.” Meg azt is, hogy „Kevés önleleplezőbb szabályozásról hallottam, mint a királyi tévé azon rendelkezéséről, hogy menekült gyermekeket nem lehet megmutatni.

Hátha még fölébredne valami részvét, valami együttérzés, valami emberi dolog.” Nyíltan, kinyílva áll a bicska a zsebemben, és ugyanazt gondolom, amit Radnóti kimond: „Sok mindent lehet elmondani Orbán Viktor kormányzásáról, de a legszembeszökőbb az irgalmatlansága és kegyetlensége.” Később még hozzáteszi: „A keresztényi caritas, az emberi részvét lábbal tiprása nem a menekültekkel kezdődött, hanem a cigányokkal és a nincstelenekkel.” Érzem, belém vág, amikor visszacsukódik zsebemben a bicska.

Kinyílik a bicska

Két oldallal odébb Ángyán József adja tudtunkra az állami tulajdonú földek kiárusításával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, mindazokat, amit kormánykörökben agyonhallgatnak. Tavaszodik, gondolom, újra kinyílik a bicska a zsebemben. Azt mondja Ángyán: „…ma már nem a ’nokiás dobozok’ mennek, hanem a ’nagyok’ beteszik az embereiket a döntéshozó pozícióba, akiknek az a dolguk, hogy intézzék az őket delegáló érdekeltségek ügyeit, képviseljék érdekeiket.” Végtére is Lázár János mondta ki a tutit, jelesül, hogy hol a szocik, hol a fideszesek lopják szét az országot, persze ezt az ő szavai ismerete nélkül is tudtuk.

Ami igazán fájó, és elszomorító, azt is ő mondja ki, azért nem mozdulnak, akik tíz éve a Gyurcsány-kormány idején még ezer traktorral vonultak a parlament elé, mert újra igazgatja (és izgatja) őket a „fortélyos félelem”. Félnek, mert tönkremehet a család, oda az egzisztenciájuk. Ha így van (és sajnos így van…), kikre számíthat, aki azt hiszi, hogy leleplező okosságokat irkál a netre, vagy bárhova. Orbán pedig, és ezt Ángyán is idézi, elmondta Gyulán: „aki tisztességesen viselkedik (tetszik érteni, ebben a kontextusban mit jelent a „szervilis” helyett használt „tisztességes”!…), és megsebesül a csatatéren, azt kihozzuk.

De aki nem (tehát nem lesz szervilis barommá), arra mi is lőni fogunk.” És lőnek is, sörétessel.

Fotó: Koncz Gábor

Akarom, szeretném

Ángyán azt mondja, „A változáshoz mindenekelőtt a közösségek államának visszavételére van szükség.” Majd lentebb: „Ma azonban ennek nem értek meg a feltételei, ehhez eszmélésre, tömeges ráébredésre van szükség.” No, ez az, amihez nem elégségesek az írásaim, és sok más közérzeti író szavai nem képesek előidézni, és ez akkor is így van, ha sehol az országban nem találkoztam fideszes tömegekkel, folyton csak a másik oldal(ak) szimpatizánsai tűnnek föl.

Ángyán azt mondja, „…hamarosan el kell jönnie az igazság pillanatának, amihez én is hozzá szeretnék járulni.”

Én is, teszem hozzá, és megkérdem, kedves Olvasóm, akarod ezt a pillanatot? Vigyázz, az „akarom” erősebb kifejezés, mint a „szeretném”! Csak azért kérdezem, mert jó lenne tudnom, hogy van-e értelme a morgásaimnak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.