dramatic portrait of a homeless boy
Poszt ITT

Karafiáth Orsolya: recept a szegénység ellen

Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya

író, költő, publicista. 2015. 10. 19. 13:10

Mindig lelkesedéssel figyelem, ahogy egy-egy ügy mellé lelkesen és sokan odaállnak. A minap zajlott például egy jótékonysági árverés a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a legnevesebb íróink direkt az alkalomra készült receptjeit árverezték el, és aminek a teljes bevételét egy, a gyerekek éhezése ellen küzdő alapítvány kapta.

Volt közönség, és voltak licitálók is (én magát az árverést vezettem), és több százezer forinttal sikerült támogatni az ügyet. Persze nagy segítség ez, de csak segítség, és semmiképp nem megoldás. Annak is nagyon örültem, amikor legutóbb Scipiades Erzsébet szintén írók részvételével szóárverést hirdetett, ahol nem pénzért, hanem élelmiszerért lehetett a kiválasztott író kéziratához hozzájutni. Több kamionnyi tartós élelmiszer jött össze, remélem, pár hónapra megoldotta néhány nehéz sorsú ember étkeztetését.

A lendület mindig elapad

Mindig az a kérdés: az akciók után mi lesz? Hogy tudnak működni a lelkesedésből vitt alapítványok, meddig bírják a harcot, és mikor fullad ki az egész.

És abban sem vagyok biztos, hogy ezeket a problémákat így kellene megoldani. Egy-egy egyszeri megmozdulás jobbára csak arra elég, hogy páran kinyissák a pénztárcájukat, de tartós javulást így nem lehet elérni. Évek óta figyelem, hogy milyen példásan lehet mozgósítani nálunk az embereket katasztrófák után, vagy rövid ideig tartó válságperiódusokban (ahogy legutóbb a menekültek esetében is). Ám a lendület mindig elapad, és persze senkitől sem várható – főleg, hogy nem arról híres a magyar átlagállampolgár, hogy túltelítve lenne javakkal, annyi lenne a feleslege, akár pénzben, akár mondjuk használati tárgyakban – hogy az állandó, nagyobb tételű adakozásra rendezkedjék be.

Tehát míg egy nagy és hirtelen probléma gyorsan és célratörően bevonzza a segítők tömegét, addig a húzódó, állandó bajok, a folyamatos támogatást igénylő társadalmi problémák nehezen, nehezebben jutnak orvossághoz. Talán azért is, mert az egész olyan parttalannak, végtelennek, reménytelennek tűnik, és látványos eredményeket nemigen lehet elérni.

Fotó: Facebook / Photo Page
Fotó: Facebook / Photo Page

Recept a szegénység ellen

Nagyon elszomorodtam, hogy a Nemzeti Minimum monstre segélykoncertjére, melynek célja igen nemes volt, a gyermekéhezés megszüntetése, mindössze kétezer ötszázan váltották meg az ezer forintos jegyet. Holott ki merné kijelenteni, hogy nem az egyik legsúlyosabb és legfájóbb problémáról beszélünk?

Egyszer, amikor még kislány voltam, odaálltam az apám elé, hogy megtaláltam a szegénység elleni receptet, amivel nagyon könnyen lehetne segíteni azokon, akik éheznek, akik nem tudják fűteni a lakásukat, és így tovább.

Felvetettem, hogy azoknak, akik nem nélkülöznek, minden hónapban kötelezően be kell adniuk összesen tíz forintot. Akkori számításaim szerint ötmillió ember jöhetett volna szóba. A gyerekeket is belekalkuláltam, hiszen ennyit (már a kilencvenes évek legelején sem volt ez összeg) a zsebpénzükből ők is ki tudnak szorítani. Kértem apámat, segítsen ezt megszervezni. Ő nevetni kezdett, és azt mondta, hogy elméletileg ez a rendszer működik ma is, elméletileg meg is van szervezve, csak éppen sokkal több pénzt tolunk be, és mégse működik.

A titok neve: adó

Hogy elvileg ezért is adózunk. Tizenévesen ezt nemigen fogtam fel, és azt hiszem, ma is rejtély számomra, hogy miért nem működik a dolog mégsem. Ma persze már nem vagyok se naiv, se vak. Azt viszont hiszem és vallom, hogy a gyengéken, szegényeken, elesetteken igenis segíteni kell valamiképp.

És egyébként ma sem tartom teljesen elrugaszkodott dolognak, hogy egy-egy ügyet kis összegű, de rendszeres adakozással támogassunk. És arra nagyon jók ezek az akciók, hogy a fényt ezekre irányítsák. Persze valahogy úgy kellene kitalálni a rendszert, hogy magának az adakozónak azért ne túl sok gondja legyen vele. Nagyon jónak találtam az olasz szupermarketek egyik megoldását egyszer, ami arról szólt, hogy bevásárláskor mindenki tegyen például csak eggyel több konzervet a kosarába, amit a kijáratnál majd leadhat. Ez nem ró sok terhet senkire. De ilyen a beállított, kis összegű rendszeres utalás is.

Akár hét-nyolc helyre is lehet havonta utaltatni. Nyilván jobb lenne, ha nem lenne minderre szükség, ha az adónk arra menne, amire kell. De addig megtalálhatnánk ezeket az utakat a segítségnyújtáshoz.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.