Poszt ITT

Dénes Balázs a hatalom kontrolljáról

A TASZ elnöke szerint veszélyben a jogállam.


Fotó: MTI / Kovács Tamás

Hányan voltak a tüntetésen?

Ezt nem az én tisztem megmondani, de ilyen nagy tömegre nem számítottam. Alsó hangon 60-70 ezer ember volt ott, de nem túlzó a 80-100 ezres becslés sem. Az előzetes helyszínrajzokon láttam, meddig töltené meg az utcát hatvanezer ember, ránézésre, annál többen voltunk. Azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a rendszerváltás óta nem volt ekkora civil politikai demonstráció.

A demonstráción újságíró-igazolványokat osztottak, arra kérték ez egybegyűlteket, hogy írjanak maguk a jogsértésekről, hiszen nem szabad a sajtó. Hogy kell elképzelni ezt az alternatív nyilvánosságot, létrejön egy honlap?

Nézze, itt keverednek a dolgok. Én a Társaság a Szabadságjogokért elnöke vagyok, akit felkértek, hogy mondjon egy beszédet a legnagyobb jogvédő szervezet nevében. Hogy ezek után a szervezők miként akarják életben tartani ezt a kezdeményezést, azt én pontosan nem tudom.

Schiffer András, az LMP alapítója és frakcióvezetője a TASZ-ból indult, ma politikus. Ebből a mozgalomból önnek lesz pártja?

Ez teljes mértékben kizárt. Az, hogy az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoportból mi lesz, arról őket kellene megkérdezni, egyébként tudomásom szerint nem tervezik a párttá alakulást. De az, hogy én pártpolitikai pályára lépjek, az kizárt.

Jogászként mit gondol az alternatív köztársasági elnök márciusi megválasztásáról? Bár nem ön tette ezt a bejelentést, de mégis csak azon a demonstráción hangzott el, ahol ön is fellépett. Tudja, az jutott eszembe, hogy 2002 óta sokan hivatkoznak arra, hogy a Fidesz a kokárdákkal megosztotta az országot. Ez nem egy hasonló lépés ön szerint?

Szerintem nincs analógia. A kokárdákra muszáj reagálnom. Én a Fidesz és Orbán Viktor történelmi bűnének tartom, hogy magyar embereket magyar emberektől megkülönböztettek a kokárdamozgalommal, a politikai nézeteik alapján. Ez egy rendkívül káros irány volt, és ma is az. A köztársasági elnök ötletét még nem gondoltam végig, de ebben a helyzetben minden felhívás, ami arra ad lehetőséget, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket, és elkezdődjön egy – a jelenlegi pártokon felülemelkedő – az országban lévő árkokat betemető munka, az jó. Ha ez az alternatív köztársaságielnök-választás erre visz, akkor üdvözölni fogom. Jogászként azért ezt nehéz értelmezni. A közjogi berendezkedésen kívülálló dologról van szó.

Ha ön fellép egy ilyen rendezvényen, az árt a TASZ-nak?

Nem gondolom, hogy ártana a szervezetnek. Azt képviselem most is, amit 15 éve mondunk, azaz, hogy védelmezzük a demokráciát és a jogállamot. Ma Magyarországon a politikai hatalmat gyakorlók sorozatosan támadják a jogállam alapjait. Gondolom nem kell felsorolnom a lépéseket, mindenki tudja. Amikor ezek ellen hatékonyan lehet megszólalni, megtesszük.

Jó, de lehet ön a TASZ nevében nyíltan ellenzéki?

Itt nem erről van szó. TASZ-osként kutya kötelességünk felemelni a hangunkat a demokráciát veszélyeztető törvénykezés ellen. Amikor a szocialista párt volt hatalmon, akkor a fideszes képviselők lobogtatták az anyagainkat a Parlamentben. Amikor az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium beperelte Orbán Viktort a 2006-os rendőri visszaélésekkel kapcsolatban, jogi segítséget és képviseletet nyújtottunk neki is. Egy jogvédő szervezet tevékenysége, ha úgy tetszik, mindig ellenzéki. Nem azért, mert politikailag az ellenzékhez áll közel, hanem azért, mert az a feladatunk, hogy kontroll alatt tartsuk a mindenkori hatalmat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik