Mobil

Gond lehet az új iPhone-ok akksijával

Az új iPhone 8 és iPhone 8 Plus modellek múlt héten váltak elérhetővé számos piacon, de az izgatottan várt készülékek pár felhasználó életét hamar pokollá tették. Nemrég két olyan esetről számolt be a 9to5mac, amikor a vásárlók új készülékéről egyszerűen elvált a kijelzőpanel.

Egy tajvani felhasználó 64 gigabájtos, rozéarany iPhone 8 Plus mobiljának kijelzője olyan mértékben vált le a készülékről, hogy a belsejében lévő hardverek is láthatóvá váltak. Ez három perccel azután történt, hogy a mobilt töltőre csatlakoztatta. Elmondása szerint a hivatalos kiegészítőket használta, az incidens pedig a vásárlás utáni ötödik napon történt.

Egy japán vásárló Twitteren tette közzé, hogy neki még a dobozban kettévált a megvásárolt iPhone 8 Plus, szintén a kijelző vált el a mobil testétől. Vélhetően mindkét esetben a felpúposodott akkumulátor nyomta szét a készülékházat. Személyi sérülésről nem tudni, de érdemes ezt a két esetet némi fenntartással kezelni, hiszen nem bizonyított, hogy a probléma széleskörű lenne, az Apple hivatalos vizsgálatai még folynak ezzel kapcsolatban.

Nemrég írtuk: az új iPhone 8 és iPhone 8 Plus modellek korai vásárlói egy másik nem várt problémával is szembesültek, a panaszok szerint telefonálás, vagy FaceTime-hívások közben a telefon pattogó, váratlan zajokat ad ki. A visszajelzések alapján ez a hiba viszont nem jelentkezik akkor, amikor a fülhallgató be van dugva, vagy a kihangosítót használják. Ezt egy szoftveres frissítéssel javítja a cég.

Már most baj van az új iPhone-okkal
Pattogó zajok jönnek ki a telefonból hívás közben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik