Mobil

Minden, amit tudni lehet az iPhone 7-ről

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 09. 05. 11:51

Az iPhone annak idején elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy új szintre helyezte az okostelefon kategóriát. Vagy akár mondhatnánk azt is, hogy megalapozta, mert bár voltak hasonló készülékek korábban is, ezek leginkább tech-guruk és kütyüőrültek bonyolult játékszerei voltak, az Apple viszont az egészet jól átdizájnolva, szénné marketingelve képes volt a nagyközönség számára is vonzóvá tenni.

Ugyan azóta felnőtt egy teljes okostelefonos világpiac egy tonna versenytárssal, amelyek sok tekintetben túl is szárnyalták a nagy elődöt, minden évben fontos esemény az aktuális iPhone megjelenése. Régebben azért, mert a konkurens gyártók innen tudták meg, milyen új funkciókat kell beépíteni saját modelljeikbe, ma pedig a kritikusabb hangok szerint azért, hogy megnézzük, miben hajlandó felzárkózni az Apple a sok tekintetben már fejlettebb riválisokhoz.

Most jöjjenek röviden azok a funkciók, amikre a szakértők számítanak az új almás telefonnal kapcsolatban. Mivel azonban az Apple továbbra sem árul el semmit a szeptember 7-i bejelentés előtt, csak pletykákra és bennfentes véleményekre lehet támaszkodni, ezért igyekszünk az egyes témák mellé valószínűség-százalékot is biggyeszteni.

iPhone 7-nek fogják hívni (90%)

Egyelőre úgy tűnik, hogy ez legalább biztosnak tekinthető, bár egyes vélemények szerint az idei modell nem mutat olyan hatalmas fejlődést a tavalyi generációhoz képest, ezért valamilyen iPhone 6SE, vagy hasonló név is számításba jöhet. A legtöbb szakértő azonban ragaszkodik a 7-es névhez, ezért fogadjuk mi is el ennek nagy valószínűségét.

Ismét kétféle modell érkezik (90%)

Az elmúlt években az Apple-nek bejött a kistesó-nagytesó közös bejelentés, ezzel azokat is megnyerték maguknak, akik az androidos mobilok divatja szerint a péklapát méretű modellekre esküsznek, de a hagyománytisztelőbb almások nagy részét se veszítették el. Így aztán a legtöbben azt várják, hogy egy 4,7 hüvelykes kijelzővel szerelt iPhone 7, valamint egy 5,5 hüvelykes iPhone 7 Plus érkezik.

A tavalyihoz hasonló lesz a telefon külseje (90%)

Ezt a híresztelést is elég sokan támogatják. Bár volt szó arról, hogy az idei iPhone-on például nem lesz fizikai Home gomb, ezt a váltást állítólag a 2017-ben megjelenő modellre tartogatja az Apple egy csomó radikálisabb külső változtatással együtt.

Viszlát, jack csatlakozó (90%)

Szinte biztosra veszi mindenki ezt a hírt is: eszerint az új mobilra már csak az Apple saját csatlakozójával szerelt füleseket lehet felpattintani, szóval a Sennheiserek, AKG-k és egyéb csodák tulajdonosai kénytelenek lesznek valamilyen adapterrel bíbelődni, már ha egyáltalán megoldható lesz így a barkács-folyamat.

Erősebb hardver (90%)

Na jó, maga az erősebb hardver tulajdonképpen 100 százalékos biztonsággal állítható, mert ugyebár miért is adna ki az Apple egy gyengébb iPhone-t idén, mint tavaly, nemde? A kis bizonytalansági faktort csak azért engedtük meg magunknak, mert azt azért nem tudni teljesen biztosan, milyen lesz az új hardver. A legtöbb hír egy gyorsabb A10 processzort emleget, és arról is cikkeztek egy “véletlenül kiszivárgott” információ alapján, hogy végre megszűnik a 16 GB-os legkisebb tárhelyű modell, ezért a választható opciók 32-től 256 gigabájtos háttértárral szerelt iPhone-okból állnak majd. Azt viszont tények birtoklása nélkül is száz százalékosan merünk állítani, hogy memóriakártyás bővítésre továbbra sem lesz lehetőség.

iOS 10 az induláskor (90%)

Ez is nagyjából biztos, ha csak nem találnak valami nagyon csúnya bugot az operációs rendszer valamelyik bétájában. De közben meg olyan sok friss funkciót demóztak a rendszer tudásával kapcsolatban a nyári fejlesztői konferencián, hogy fura lenne még az iOS 9 valamilyen pimpelt verziójával kiadni az új mobilt, szóval ezt vegyük “majdnem százasra”.

Megberhelt kamerák (75%)

No, itt már ellentmondásosabbak a híresztelések. Arról lehet tudni, hogy egy újfajta kameramodult kap a telefon (bár egyesek szerint csak a nagyobb változat), erre többek között olyan kémfotókból következtetnek, amelyeken a hátlapból kidudorodó lencse látható. Az tény, hogy szinte minden esetben javítottak az aktuális iPhone kameráján, viszont van olyan pletyka is, amely szerint az iPhone 7-be duál kamera kerülhet (itt is egyesek azt állítják, a két lencsés megoldás csak a 7 Plus kiváltsága lesz). Viszont más források úgy tudják, a dupla kamerás megvalósítást szintén kitolják a jövőre érkező iPhone-ig, szóval meglátjuk, szerdán hány lencse mosolyog ránk a Tim Cook kezében lóbált telefonról.

3D Touch a Home gombon (75%)

Nagyjából megalapozottnak, és valahol logikusnak is tűnik, hogy a nyomás erejét is figyelő kijelző és az ehhez kapcsolódó extra funkciók sikeresek voltak annyira, hogy most a fizikai Home gomb is képessé teszik ilyesmire. Egy japán forrás szerint ráadásul ez a gomb már nem lesz valóban lenyomható, hanem szintén tisztán érintős lesz, mint egy csomó androidos modell funkciógombjai. Meglátjuk.

Vízálló kialakítás (50%)

Itt még a fele-fele valószínűség is erős lehet, de annyian írják, hogy már-már szeretnénk elhinni. Igazából semmilyen konkrét tervet nem vázolt ilyesmiről az Apple, viszont a csúcstelefonok között ez az elmúlt években olyan szinten kötelező szabvány lett, hogy valóban furcsa lenne kihagyni az iPhone 7-ből. Mondjuk az Apple megteheti, annak idején az NFC-nek is csak akkor engedett, amikor az egyérintéses technológia már két éve bekerült a versenytársak csúcskészülékeibe.

Vezeték nélküli töltés (50%)

Ha a nagy konkurensek megcsinálják, akkor az Apple se maradhat ki – nagyjából ennyi érv szól a dróttalan töltés mellett iPhone 7-tel kapcsolatban. A technológia persze megvan hozzá, szóval miért ne, de egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy tényleg belekerülne a telefonba ez az opció. Meglátjuk.

OLED kijelző (15%)

Bármennyire is erősek voltak azok a hírek, mely szerint az Apple beletenyerelt az OLED kijelző gyártásba, egyelőre úgy tűnik, az iPhone 7-en is marad az IPS LCD technológia. Bár a konkurencia körében egyre jobban terjed a szebb feketéket produkáló, ráadásul az akku hatékonyságát is növelő OLED technológia, szakértők szerint az Apple most még csak versenytársaktól tudna annyi kijelzőpanelt vásárolni, amivel az új családot elindíthatná, ezért az OLED-es iPhone-okra legalább 2017-ig várni kell. Az viszont érdekes pletyka, hogy idén túlléphet a 1080p felbontáson az iPhone – mindenesetre ezt is erős fenntartásokkal fogadjuk, hiszen az Apple évek óta láthatóan csak akkor tesz be valamilyen máshol már létező csúcstechnológiát saját készülékeibe, ha már nagyon ciki lenne kihagyni. Azért persze megnéznénk egy QHD, vagy 4K felbontású almás telefont, az tény.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.