Mobil

Különdíjas lett Amerikában a magyar lány mobilalkalmazása

24.hu
24.hu

2016. 05. 14. 12:00

Kihirdették az Intel által támogatott nemzetközi, tudományos és innovációs verseny, az Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) különdíjasait.  Az idei díjazottak között van hazánk képviselője, Bálint Karola is. Idén összesen 77 ország közel 1800 középiskolása vett részt a világ legnagyobb fiataloknak szóló tudományos és innovációs versenyen. A verseny fődíjasait magyar idő szerint pénteken este hat órakor fogják kihirdetni.

Bálint Karola “ShopMap” című projektjével még tavaly, a csongrádi Batsányi János Gimnázium végzős diákjaként nevezett a versenyen és nyerte meg az Oracle Academy egyik különdíját rendszerszoftverek/mobilalkalmazások kategóriában. A különdíjjal egyúttal 5000 dollár, azaz közel 1,4 millió forintos pénzjutalom is jár.

A Karola által elkészített ShopMap alkalmazás számos vásárlás közben felmerülő kellemetlenségekre nyújt megoldást. Használói elkészíthetik benne saját bevásárlólistájukat, amelynek tartalmát utólag is bármikor megváltoztathatják. A mobil alkalmazás az áruházon belüli tájékozódásban is segít, ugyanis legenerál egy olyan útvonalat, amelyet követve a vásárló a leggyorsabban gyűjtheti be a polcokról a szükséges árucikkeket.

A ShopMapben bármilyen termék nevére rá lehet keresni, az app pedig azonnal megmutatja, hogy melyik polcon található.

Az Intel ISEF másik magyar indulója Király Szilvia, akinek sikereiért a magyar idő szerint pénteken este hatig, a fődíjak  ünnepélyes kihirdetésééig még drukkolhatunk. Szilvia kutatásában embrionális és mesterségesen létrehozott őssejtekből ún. endothelsejteket (az érfalat alkotó sejteket) hozott létre, és megvizsgálta ezek életképességét 3D-környezetben. Kutatásai bizonyítják, hogy az őssejtekből képzett endothelsejtek a felnőtt endothelsejtekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. A sejtek túlélése 3D-s sejttenyésztési környezetben erek építésére ad lehetőséget, terápiás célokkal, amely nagy előrelépés lehet a személyre szabott orvoslásban.

A Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyt (ISEF) az Intel 1997 óta szponzorálja kiemelt támogatóként azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a matematikai és természettudományos területeken elért eredmények fontosságára, valamint középiskolás tanulók millióit ösztönözze olyan kutatásokra és találmányok kifejlesztésére, amelyek pozitív hatást gyakorolnak mindennapjainkra, életünkre. A versenyre a magyar indulókat a Magyar Innovációs Szövetség delegálja.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.