Mobil

Belassult az okostelefonok forgalma, de pánikra semmi ok

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2015. 12. 06. 10:00

Amióta az okostelefonok divattá váltak, tehát nagyjából az első iPhone megjelenése óta ez a szegmens folyamatosan növekszik. Most egy friss IDC jelentés szerint lelassult az erősödés, de ez csak azért történt, mert már szinte minden piacon átálltak a butamobilokról az emberek. Ettől a piac még igen komoly, csak más stratégiát kell követnie a gyártóknak.
Az emberek úgy vásárolták eddig az okostelefonokat, mintha kötelező lett volna, viszont idén megtorpan a növekedés. Persze ettől még nem lesz kevesebb érintőkijelzős zsebcirkáló, a helyzet egyszerűen az, hogy már sok mindenkinek jó az, amije van.

Amióta az okostelefonok divattá váltak, tehát nagyjából az első iPhone megjelenése óta ez a szegmens folyamatosan növekszik. Az előző évben forgalmazott készülékek össz-darabszámához képest mindig kétszámjegyű erősödést mutatott a piac, az IDC szerint azonban 2015-ben már csak 9,8 százalékos lesz ez a növekedés. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy az okostelefon-piac hamarosan átbillen a holtponton és átmegy lejtmenetbe, csak annyit, hogy meg kell változtatni néhány eddigi gyakorlatot.

A lassulás a fejlettebb piacokon egyébként már régebben elkezdődött, konkrétan akkor, amikor az emberek egyre nagyobb százaléka váltott valamilyen nyomógombos, alapszintű készülékről okosmobilra, aztán már nem cserélte le az eszközt akár két-három évig. Tehát lassan elmúlt az a kezdeti bumm, amit az a tény okozott, hogy az emberek megvették a butamobil helyett az első okosat. Utána viszont természetesen nagyon kevesen vettek egy éven belül egy újabbat, hiszen általában korábbi telefonjaiknál az újabb modellek jóval többe kerültek, így egyértelmű volt, hogy az életciklusuk legvégéig igyekeztek ezt használni.

A növekedés persze ettől még nem állt meg, hiszen a nyugati piacok telítődésével  egyre erősebb fókuszt kaptak a később bekapcsolódó régiók, például Kína vagy India. Azonban mostanra már ott is elérte a telítettség azt a szintet, hogy aki akart okostelefont, az nagyjából már mind megvette, és csak akkor fogja lecserélni, ha 2-4 év alatt már használhatatlanra lassul, vagy esetleg elromlik.

A lassulás ellenére voltak olyan gyártók, amelyek tudták növelni az eladásaikat, főleg az év végi akcióknak köszönhetően. Érdekes módon az iPhone 6s volt az egyik ilyen, pedig az Apple most is csak minimális engedményekkel szállt be a Black Friday akciós őrületbe. Ennek ellenére az akciós hétvége előtti hónap átlagához képest 36 százalékkal több sznobofont adtak el, tehát ezek szerint az almás készülékeket még akkor is megveszik a fanboyok, ha nem tornásszák padlóig az árukat. A másik nagy nyertes a Samsung Galaxy S6 volt, amely ugyanilyen időszakot tekintve 68 százalékos forgalomnövekedést produkált. De nem csak a csúcsmobilok hajtják majd az iparágat, az IDC szerint a 100 dollár alatti eszközöktől is sokat lehet várni, amelyek további, eddig kevesebb fókuszt kapott területeken, például a Közel-Keleten és Afrikában lendíthetik fel a forgalmat. És azért lássuk be, az idei évre jelzett 1,43 milliárd eladott okostelefon egy nagyon komoly szám, szóval egyelőre a nagy mobilgyártók vezetőinek és részvényeseinek nem kell álláshirdetéseket lapozgatniuk.

A mobilgyártóknak a lassuló globális számok tükrében valamelyest váltaniuk kell a stratégiáikon: már nem célközönség például az a réteg, aki most vesz először okostelefont. Aki eddig nem vett, már szinte biztos, hogy nem is fog – például azért, mert nem használja ki, esetleg idős az újdonságokhoz, vagy kifejezetten idegesíti a technológia. A mobil-iparág új trükkje egyre inkább az lesz, mint minden más “megnyugvó” (de nem “lenyugvó”) piacé: a gyártók próbálják majd egymástól elcsábítani a vevőket, miközben lázasan keresik a következő lépcsőfokot, amivel a butatelefon és az okostelefon után ismét valami teljesen újszerűvel csábíthatnak mindenkit vásárlásra. Hogy ez a fogakba ültetett biomobil lesz, vagy a hologramos vezérlőfelület, azt még nem tudjuk. De talán az Apple, a Samsung, az LG, a Sony, vagy akár valamelyik kínai tigris már igen.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.