Mobil

800 millióan élvezik a Facebook ingyen internetét

Zuckerberg álma szépen lassan beteljesülni látszik: a világháló hamarosan lényegében bárki által elérhető lesz, akár ingyen.

Ugyan a világ lakosságának több mint 85 százaléka már olyan helyen él, ahol van mobil hálózati lefedettség, a teljes népességnek csak mintegy 30 százaléka rendelkezik internet hozzáféréssel. A Facebook úgy gondolja, hogy ezen mindenképpen változtatni kell, és egy a közelmúltban leleplezett új szolgáltatással meg is teszi az első lépéseket.

Ez pedig nem más, mint a többek közt az Ericsson, a MediaTek, a Nokia, az Opera, a Samsung és a Qualcomm által is támogatott Internet.org, ami egy olyan alkalmazás, melynek révén a felhasználók teljesen ingyen és bérmentve hozzáférhetnek az alapvető internetes szolgáltatásokhoz. Az applikáció révén lekérdezhető többek közt a legfrissebb időjárásjelentés, használható a Google kereső, szabadon böngészhető a Wikipedia tudásbázisa, és persze természetesen a Facebook az abból nemrégiben kioperált Messenger is elérhető.

 

Az Internet.org tavaly első körben Zambiában startolt el, most pedig Mark Zuckerberg, a Facebook első embere arról számolt be, hogy a szolgáltatás immár kilenc országban és több mint 800 millió felhasználó számára érhető el. Zuckerberg elmondta, hogy ez még csak a kezdet, és a jövőben még sokkal több ember számára elérhetővé kívánják tenni az Internet.org-ot.

A Facebook és a Google ezenkívül az internet-lefedettség folyamatosan javításán is dolgozik, még pedig hónapokon át egyetlen feltöltéssel repülő drónok, magason lebegő légballonok, illetve új műholdak segítségével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik