Média

Átalakítják a jelzáloggal is terhelt TV2 csoportot

TV2 Zrt. néven új adószámmal és új cégnyilvántartási számmal szerepel egy cég Andy Vajna nevén, miközben a veszteséges és jelzáloggal terhelt TV2 Média Csoport Kft. törlés állapotába került, ahogyan Dirk Gerkens vezetői státusza is. Rákérdeztünk a TV2-nél az okokra, és kiderült, hogy nem pusztán arról van szó, hogy részvénytársasággá alakulnak át.

A napokban már írtunk arról, hogy Andy Vajna részvénytársasággá alakította át a TV2-t tulajdonló MBC (Magyar Broadcasting co. Kft.) nevű veszteséges vállalkozását és tőkét is emeltek a cégben, mely tavaly ősszel jelentős állami hitelek felhasználásával tudta megvenni Simon Zsolttól és Yvonne Dedericktől az évek óta pénzügyi problémákkal küszködő TV2 Média Csoport Kft.-t, amin a korábbi tulajdonos, a német ProSieben.Sat1 is anyagi okok miatt adott túl. (Fonyó Károly, Simicska Lajos üzlettársa és a Megapolis Media Zrt. is bejelentkezett, azt állítva, hogy valójában övék a TV2, és Simonék nem adhatták volna oda a céget Vajnának. Az ügy miatt bírósági per is folyamatban van, de a TV2 Média Csoport Kft. mégis Vajnáék nevére került idén év elején.)

A legfrissebb fejlemény most az, hogy az állami tulajdonú Magyar Export-Import Bank (Eximbank) zálogjogát is magán viselő, vagyis a bank engedélye nélkül eladhatatlan és az anyavállalathoz, az MBC-hez hasonlóan veszteségesen működő TV2 Média Csoport Kft. a cégjegyzék alapján “törlés” státuszba került, miközben teljesen új adószámmal és friss cégnyilvántartási számon, TV2 Média Zrt. néven, de a TV2 Média Csoport Kft.-t jogelődként feltüntető cég jelent meg a nyilvántartásban. Előbbi cég esetében Dirk Gerkens vezérigazgatói pozíciója is törlés alatt áll, utóbbinál bejegyzés alatti státuszban aláírásra jogosult munkavállalóként szerepel Andy Vajna igazgatósági elnök.

A TV2 Kft. cégnyilvántartási adatlapjának részlete
A TV2 Kft. cégnyilvántartási adatlapjának részlete

A 24.hu megkérdezte erről a TV2 sajtóosztályát is, amely szerdán kora estére tudott választ adni a kérdésre. Azt mondták, átalakítják a médiavállalatot, összeolvad az Interaktív Kft. és a TV2 Média Csoport Kft., és az TV2 Média Csoport Zrt.-ként működik majd a jövőben.

A cégcsoport hatékony működése érdekében a tervek szerint 2017-től TV2 Média Csoport Zrt. néven működik tovább a TV2 Csoport. Az új társaság a TV2 Média Csoport Kft. és a 100 százalékos tulajdonában álló INTERAKTÍV Kft. összeolvadásával, a két vállalat általános jogutódjaként jön létre. A TV2 Média Csoport Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségét Andy Vajna, a cégcsoport tulajdonosa tölti majd be, valamint az igazgatóság tagja lesz a TV2 Csoport vezérigazgatója, Dirk Gerkens.

Gerkens önálló aláírási jogkörrel rendelkezik majd

További fontos fejlemény, hogy a TV2 Média Csoport Kft. zártkörűen működő részvénytársasággá alakulását követően a jövőben egy öttagú igazgatóság foga azt irányítani, ennek a testületnek lesz a tagja Dirk Gerkens is. (Az ötfős testület névsorát egyelőre hiába kértük a sajtóosztálytól, így csak Vajna és Gerkens személyében lehetünk biztosak.)

Cégjegyzési jogát a jövőben továbbra is önállóan gyakorolja, azaz a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága előtt jelenleg folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás eredményeképpen Dirk Gerkens képviseleti joga és annak önálló jellege nem szűnik meg, az nem fog együttesre változni.

A beolvadó Interaktív Kft.-t egyébként még 2000-ben, Sváby András, Kereszty Gábor és az SBS alapították. Ez a cég olyan műsorokat gyártott mint például az időközben megszűnt Napló című műsor.  A cégen ugyancsak szerepel zálogjog, melyet a Magyar Export-Import Bank jegyzett be idén februárban.

Az átalakulás azért is érdekes fejlemény, mert jelenleg is folyamatban van Fonyóék pere Andy Vajnáékkal szemben.

A TV2 Média Csoport Kft. egyébként a 2015-ös évet 18,3 milliárd forint nettó árbevétel mellett 5,5 milliárd forint veszteséggel zárta adózást követően. 

A TV2 Zrt. cégnyilvántartási adatlapja
A TV2 Zrt. cégnyilvántartási adatlapja

Frissítés:  A TV2 sajtóosztálya megkeresésünk nyomán közölte, hogy a TV2-csoport átalakítása nem érinti az Eximbank jelzálogát. Erről bővebben olvashat.

(Kiemelt kép: Andy Vajna kormánybiztos, az MBC, a TV2 és az Interaktív tulajdonosa. MTI-fotó)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik