Light

Megvan a Star Trek 3 rendezője

Star Trek (star trek, )
Star Trek (star trek, )
A franchise-t feltámasztó J.J. Abrams lelépésével megüresedett a rendezői szék, amit mostantól egy másik nagy név foglalhat el.

Amióta J.J. Abrams átigazolt a Star Trek ősellenségéhez, azaz a Star Warshoz, azóta folynak a találgatások, hogy mégis ki lehet majd az egyelőre cím nélküli Star Trek 3 direktora. Kezdetben úgy szólt a fáma, hogy az eddigi két film szkriptjét Alex Kurtzmannel közösen jegyző és produceráló Roberto Orci veheti át a stafétát. Csakhogy őt leszavazták a franchise jogait birtokló Paramountnál, tekintettel arra, hogy Orci alapvetően mégsem rendező, hanem forgatókönyvíró. Azóta fel is merült már egy pár név a leendő karmester kilétét illetően, mígnem aztán mostanra hivatalosan is bejelentették, hogy végül kié lett a megtiszteltetés: ő Justin Lin, a Halálos iramban-filmek ásza.

Az ismét sikeres Star Trek-franchise már biztosan nem marad sztárrendező nélkül.

A 41 éves, taiwani születésű Lin az évek során 4 bitang látványos autós filmet vezényelt le a hatból, illetve az ő nevéhez fűződik még a 2006-os Annapolis – Ahol a hősök születnek, és A törvény nevében című sorozat pár epizódja is. A rendező miután a Halálos iramban 6-ot követően otthagyta a Vin Diesel és Paul Walker neve fémjelezte szériát, jelenleg a The Wolf Man című farkasemberes produkción dolgozik. A hírek szerint amint azzal végez, úgy minden más projektet félre is tehet, hiszen jövőre megkezdődnek a Star Trek 3 munkálatai. Tudniillik a Paramount fejesei ragaszkodnak a harmadik rész 2016-os bemutatásához, úgyhogy Linnek teljes erővel a szuperprodukcióra kell majd fókuszálnia.

Forrás: The Playlist

Ajánlott videó

Olvasói sztorik