Kultúra

Jackie Chan még sosem volt olyan könyörtelen, mint az új bosszúfilmjében

Megérkezett a The Foreigner című akcióthriller végső előzetese, amelyben a színész kislánya gyilkosait kezdi el levadászni.

A Stephen Leather által írt és 1992-ben kiadott The Chinaman című regény alapján az Aranyszem és a Casino Royale című Bond-mozikat is jegyző Martin Campbell rendezésében készül a The Foreigner (A külföldi) című akcióthriller, melyek a júniusi első után most megjelent a második, végső előzetese.

A kedvcsinálók és a szinopszis alapján a The Foreigner sztorija nem lesz éppen bonyolult, sőt: nagyjából a Liam Neeson nevével fémjelzett Elrabolva-filmekét fogja idézni, annyi különbséggel, hogy ebben nem elrabolják, hanem egy robbantásos merényletben megölik a Jackie Chan által megformált főhős, Quan tinédzser lányát. Mindez viszont Londonban fog történni, ahol aztán az apa hiába is fordul majd a Pierce Brosnan vezette hatóságokhoz, azok nem lesznek hajlandóak segíteni neki megtalálni a tetteseket. Persze kezdetben még nem fogják tudni, hogy az ázsiai férfi igazából egy sötét múltú profi, aki a különleges erőknél szolgált és képes akár a végsőkig is elmenni azért, hogy megbosszulja lánya halálát.

A felettébb ígéretes The Foreignert először a kínai mozikban fogják bemutatni, szeptember 30-án.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik