Kultúra

Kőkemény leszámolós filmmel tér vissza a mozikba Jackie Chan

Előzetest kapott a The Foreigner című akcióthriller, amelyben a színész kislánya gyilkosait fogja levadászni.

Stephen Leather író 1992-ben kiadott The Chinaman című regénye alapján az Aranyszem és a Casino Royale című Bond-mozikat is jegyző Martin Campbell rendezésében készül a The Foreigner (A külföldi) című akciófilm, amely a most kijött első előzetese alapján még az év akciófilm-szenzációja is lehet.

STX Entertainment

A The Foreigner sztorija nem lesz éppen bonyolult, sőt: nagyjából a Liam Neeson nevével fémjelzett Elrabolva-filmekét fogja idézni, annyi különbséggel, hogy ebben nem elrabolják, hanem egy robbantásos merényletben megölik a (tavaly óta immár tiszteletbeli Oscar-díjas) Jackie Chan által megformált főhős, Quan tinédzser lányát. Mindez viszont Londonban fog történni, ahol aztán az apa hiába is fordul majd a hatóságokhoz, azok nem lesznek hajlandóak segíteni neki megtalálni a tetteseket. Persze kezdetben még nem fogják tudni, hogy az ázsiai férfi igazából egy sötét múltú profi, aki a különleges erőknél szolgált és képes akár a végsőkig is elmenni azért, hogy megbosszulja lánya halálát.

Az előzetesben felfedezhetjük a Quan ügyét kezelni próbáló kormányhivatalnok szerepében Pierce Brosnant is, aki mellett jobbára ismeretlen színészek fognak játszani a mozgalmas akciófilmben.

A The Foreignert először a kínai mozikban fogják bemutatni, szeptember 30-án.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik