Kultúra

David Hasselhoff A galaxis őrzői farvizén élesztené újra a Knight Ridert

A 80-as, 90-es évek kultsorozatának főszereplője James Gunnál kampányol, és úgy tűnik, nyitott kapukat dönget.

A galaxis őrzői stábja az eddigi két epizód alatt egyáltalán nem fogta vissza magát, főleg, amikor a retró zenékkel fűszerezett laza viccelődésről volt szó. Hétfőn megjelent videójukban viszont a rendező James Gunn vezényletével kimaxolták a hülyéskedést, amelynek apropóját a második rész DVD-megjelenése adta, amelyhez nem készülhetett volna tökéletesebb reklám az Inferno című Hasselhoff-dal klipnél. Mint emlékezetes, a film egy nagy Hasselhoff-poénra futott ki, így adta magát, hogy a saját cikivé válását ügyesen meglovagoló színész-énekes csinálja az egyik betétdalt is.

A galaxis őrzői végleg lementek Hasselhoffba
Ennél viccesebb ma már nem lesz.

David Hasselhoff viszont itt nem állt le, a 65-öt nemrég betöltő színész nagy spanja lett a direktornak, és el is kezdte a fülébe sugdosni mestertervét:

Egy Knight Rider-rebootot.

A Hollywood Reprter szerint Gunn fel is lelkesült az ötlet hallatán, bár Hasselhoff hozzátette, nem szeretné, hogy az alapanyaggal ugyanaz történjen, mint a Baywatch-csal és a 21 Jump Streettel, vagyis nem akarja, hogy ordenáré ökörködésbe csapjon át. A kérést viszonylag nehéz komolyan venni, hiszen az eredeti szériához elengedhetetlen némi iróniával nyúlni, mégiscsak egy beszélő autóról van szó. Mindenesetre Hoff azt mondta:

Ezen filmekből teljesen kiveszett az, amiről régen igazán szóltak, ezért tiszteletben kell tartani a rajongókat.

Ehhez viszonylag nehéz komoly arcot vágni egy olyan színész esetében, akinek pályafutását az utóbbi 15 évben az tette ki, miként csinál hülyét magából és hogy számolatlan mennyiségű bőrt próbál lehúzni a Knight Riderről és a Baywatchról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik