Kultúra

A könyv (majdnem) mindig sokkal jobb, mint a film

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2017. 08. 06. 19:00

Könyvmolyok és filmbubusok, egyesüljetek - legalábbis egy visszatérő vitatéma kivesézésének erejéig: most akkor a könyv TÉNYLEG mindig jobb? Vagy vannak kivételek?
Korábban a témában:

Általános jelenség, és nincs is azzal semmi gond, hogy a mindenkori filmesek szeretnek könyvek, novellák, egyéb irodalmi alkotások feldolgozásából filmet készíteni. Naná, hiszen ott egy történet, kész karakterekkel, „csak” adaptálni kell. Ami amúgy azért egyáltalán nem olyan egyszerű, ha az lenne, akkor sokkal jobban sikerülnének a könyvadaptációs filmek. A héten egyből két nagy sikerű regény – Nicola Yoon Minden, mindene és a Stephen King-féle A setét torony: A harcos – adaptációja is mozikba kerül itthon, azaz újabb két elemmel bővül az a lista, ami alapján lehet enyhén kultúrsznob vitákat tartani barátaink körében A könyv sokkal jobb volt!!! témában, az Axis of Awesome modorában, ami soha nem fog veszíteni aktualitásából, mutatnám:

A téma legalább annyira örök, mint a penetránsan rémes magyar filmcímfordításoké, nézzünk néhány példát mindkét oldalról – ahol a film meghaladta a könyveredetit, és ahol szinte megcsúfolta azt.

Aron Ralston: 127 óra

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: kiakadt.

Kezdjük egyből a legalján, ha lenne olyan szabályzat, hogy hogyan ne adaptáljunk könyveket filmre, Aron Ralston memoárja nagy eséllyel szerepelne az esettanulmányok között. Míg a regény egy enyhén outdoor-kocka, mélyen elhívatott sportember örökös kihívás- és szabadságkeresését meséli el a sziklafalhoz szögezettség furcsa pszichés állapotában, megrendítő gondolatokkal olyan csekélységekről, mint emberlét, szeretet és hála, addig a film egy súlytalan, műanyag, sikertelenül hatásvadász lufi, leöntve az ízléstelen képeslapbölcseletek nyálkájával. Felfoghatatlan a hat Oscar-jelölés, meg hogy mi lelte Danny Boyle-t.

Yann Martell: Pi élete

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: lendületesen kileng a könyv felé.

A Pi élete rommá nyerte magát annak idején az Oscaron, tizenegy jelöléséből négyet díjra váltott – és a megkapott díjakkal nem is vitatkoznék, hisz látványban, effektekben valóban lélegzetelállító lett a filmadaptáció. Ugyanakkor a forgatókönyv jelölése kissé érthetetlen annak fényében, hogy a kiváló ízléssel megírt regényből épp az ízlés került ki a forgatókönyvíráskor. Egyrészt ami mélyen filozofikus, lélektani írás volt, azt egy teljesen légből kapott romantikus szállal vásári ponyvává alacsonyították. Másrészt – ami Hollywoodnak gyakori hibája – mindenáron még feljebb akarták tekerni a drámát, még vesszen el az összes készlete is, és így tovább – mintha nem lenne elég drámai az egész “több hónapon keresztül sodródunk az óceánon egy tigrissel” helyzet. Azért nagyon nem lett rossz, de a könyvet meg sem közelíti.

Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: középtájon rezgedezik.

Ha a kelet-közép-európai lélekről akarnék egyet s mást megmutatni valami más kontinensről érkezettnek, biztosan Hrabalt olvastatnék vele, kevésbé keserű, mint a magyar, kevésbé alkoholgőzös, mint a keletebbre fekvő országok, de azért értik, milyen itt, Európa közepén az élet. És Hrabal regényeiből is leginkább ezt olvastatnám, mert a hrabali abszurditás itt még arra se szorul rá, hogy fiktív legyen, a történelem bőven adott hozzá alapanyagot. A filmet Jirí Menzel rendezte, ennek megfelelően nagy tisztelettel és hűséggel kezeli a könyvet, látszik is az eredményen, ami nemhogy megközelíti az eredetit, de itt-ott szinte meg is haladja, már csak a briliáns casting miatt is, ennyi rajonganivalóan érzéki színésznőt – úgy, hogy nem pornográf – nem nagyon látni filmen.

Alberto Moravia: Egy asszony meg a lánya

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: Sophia Loren megmágnesezte.

Ha Hrabal a kelet-közép-európai lélek egyik fő krónikása, akkor Moravia az olasz léleké, főként ha a huszadik századdal összereccsenő olaszokról beszélünk. A második világháború végnapjainak túléléséért küzdő, magukra utalt Cesira és lánya története a picinyke regényben is megrendítő, de itt az a ritka eset állt elő, hogy a film olyan jó érzékkel kombinálta a főszereplők vívódásait a háború mocskának bemutatásával, hogy az felül tudott emelkedni a könyveredetin. És ha ehhez hozzáadjuk Sophia Loren Oscart érő alakítását, akkor a mérleg nyelve már egyértelműen a film felé billen.

Cheryl Strayed: Vadon

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: kötélhúzás-jelleggel mocorog.

Különleges helyzetű regény-film páros ez, ugyanis igazi utazási lázat indított el az útkereső amerikai (és néhány szerencsésebb máshova valósi) körében. Cheryl Strayed memoárja ugyanis arról szól, hogy hősnőnk miként járta végig az Észak-Amerikai kontinens nyugati szélén végighúzódó Pacific Crest Trail egy szakaszát, hogy megküzdjön gyászával és saját elveszettségével – amihez annyian kedvet kaptak a könyv és a film hatására, hogy a túraútvonal üzemeltetőinek már külön készülniük kell rájuk. A briliáns könyvből szintén kimondottan rendben lévő film sikerült, itt a tábor azonban annyira megoszlik a könyvesek és a filmesek között, valamint én magam is annyira szerettem mindkettőt, hogy nem vállalom, hogy verdiktet mondjak a kérdésben. Tessék felfalni mindkettőt, abból baj nem lehet. Addig is íme a legkiválóbb dal a filmzenéből.

David Mitchell: Felhőatlasz

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: vadul ingázik ide-oda.

Hasonló a helyzet, mint a Vadonnal, annyi különbséggel, hogy itt kevésbé a könyv és a film rajongói feszülnek egymásnak, mint inkább azok, akik szerint a mű igazi remekmű, és akik szerint nyálas, coelhoid álbölcselkedés. Megsúgom, én az előbbi állásponton vagyok, főként azért is, mert olvastam a könyvet, ami az egyik legizgalmasabb, legsokrétűbb, és legizgalmasabb technikával megírt irodalmi mű a közelmúltból. A film más, ezt kár lenne tagadni, épp ezért van különleges helyzetben a könyv vs. film kérdésben: a filmbe ugyanis annyi új gondolat került be, hogy szinte nem is tekinthető teljes értelemben adaptációnak. Itt is mindkettőt érdemes megcsócsálni, abból baj nem lehet, hozzá zene szintén ajánlott.

Dave Eggers: A kör

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: kiakadt.

Ez a film is megy a 127 óra mellé a “hogyan rontsunk el remek könyveket a filmadaptációval” esettanulmányok közé. Míg a könyv nyomasztó, részletgazdag leírása egy nagyon is elképzelhető, furcsa, belső, gondolati diktatúrának, addig a film egy ostoba, felszínes, állást foglalni gyáva izé, aminek köze nincs mindahhoz, amit Eggers regénye mondani akart a világról, amiben élünk. Ráadásul hidegrázósan rosszak az alakítások is. Megnézni nem érdemes, ha pedig már megtetted, akkor ne hidd el, hogy ez ennyi, a könyv rövid, eteti magát, nyár végi elgondolkodósnak pont ideális.

A lájkjaid majd megmentik a világot a pusztulástól, hát persze
Ami nem megy, minek erőltetni, jut eszünkbe duplán is A Kör című moziról, amely amilyen jó volt regényben, olyan gagyi filmen.

E. L. James: A szürke ötven árnyalata

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: értelmezhetetlen.

A szürke ötven árnyalata, ahogy folytatásai sem, nem értelmezhető irodalmi alkotásként, ezért furcsa ezen a listán szerepeltetni, amiatt azonban mégis ildomos, minthogy tipikus példája annak, amikor a filmfeldolgozás kimondottan jót tesz a könyves eredetivel. Ezzel persze a regény rajongói nem fognak egyet érteni, de ha a tényeket nézzük, akkor a könyv borzalmas vontatottságát, túlírtságát megmenti a film kíméletesen rövid volta, és a bicskanyitogatóan óvodás szövegstílus a végtelen szóismétlésekkel sem érezhető. A film is rossz, persze, de nagyságrendekkel kevésbé fájdalmas, mint a könyv.

Emma Donoghue: A szoba

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: rendíthetetlenül áll középen, mint a cövek.

Az utóbbi évek egyik legjobb regénye, az utóbbi évek egyik legjobb mozija, van még kérdés? A szobát mindenkinek olvasnia kellene, látnia kellene, jól meg kéne tőle rendülnie, elgondolkodni az élet felfoghatatlan méretein, jelentőségén, beburkolózni annak pátoszába, hogy az ég kékje meg a levegő szaga mennyire csodálatra méltó – és így tovább. Kö-te-le-ző.

És te rácsodálkoztál már az ég kékjére?
Nem? Hát persze, hogy nem, látod minden nap. A szoba egy ötéves szemein keresztül mutatja meg, milyen nagy, ijesztő és felfoghatatlanul csodálatos a világ. Pátoszriadó, kritika.

J. K. Rowling: Harry Potter

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: kényelmesen a könyvek felé.

Szegény Rowling, szegény Harry. Azzal együtt, hogy imádjuk Daniel Radcliffe-t, itt még Emma Watsont is, és a brit színjátszás színe-java is felvonul, de azért a Harry Potter-könyvszéria zsenialitása megérdemelt volna némiképp színvonalasabb filmes megvalósítást. Amelyben nem váltják egymást a kulcsfontosságú alkotók, nem szedettvedett, ezerféle a rendezés és a látvány stílusa, nem maradnak ki fontos infók, és így tovább. Így is szeretjük, de azért a könyveket meg sem közelítik. A kétezres évek másik nagy hype-regénye, A Gyűrűk Ura egy icipicit jobban járt, ott legalább a koncepciózusság és elhívatottság stimmelt.

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: kényelmesen kileng a film felé.

Collins disztópia-trilógiáját, persze, épp azért dolgozták fel, mert óriási YA-bestseller lett – de ez nem jelenti azt, hogy olyan nagyon remek lenne az alapanyag. A remek alapötlet sajnos a trilógia közepe felé kissé kifullad, a karakterek nyavalygása pedig átcsap az olvasó feje fölött. A filmek ezeket a hibákat jótékonyan kiköszörülték, és képesek voltak a saga végéig fenntartani az érdeklődést – ha nem szedték volna két részre az utolsó regényt, akkor még ennél is jobb lett volna, de Collins ezzel együtt is hálás lehet Hollywoodnak.

Az éhezők viadala befejező része nem akar a kedvedben járni
A nagy franchise-ok zárásától várt csinnadratta, lélekemelő zene és katarzis helyett A kiválasztott befejező rész valami sokkal jobbat ad: nem kamuzik. Kritika.

Stephen King: A ragyogás

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: középtájon rezgedezik.

Stephen King, fanyalgók ide vagy oda, nagyon tud írni. A ragyogás számos regénye közül is az egyik legjobb – és szinte csoda, hogy erre a színvonalra a film képes volt felülni. Persze, a könyv mélységeit, apró finomságait kevésbé tudja átadni, már csak formátumából fakadóan is, ugyanakkor a könyvben nincsen briliáns Jack Nicholson, ami azért sok mindenen tud egy-hetvenhárom szintet javítani. Kiemelendő ez a filmadaptáció azért is, mert sajnos igazi ritkaság: King regényeit többségében irdatlanul elrontották a filmre vitelkor, A ragyogás a kevés kivétel egyike. A héten jön A setét torony, és pár héten belül az AZ is, meglátjuk, ezek hova kerülnek a skálán.

Dragomán György: A fehér király

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: értelmezhetetlen.

Dragomán György minden ismertséget megérdemel, én például, amióta olvastam, azóta drukkolok, hogy a Máglyát filmre vigye valaki, de A fehér királyt.. hát, így inkább nem kellett volna. A filmfeldolgozásnak csak nagyon, nagyon vázlatos köze van a könyvhöz, ám ez még önmagában nem okozna gondot, ha a film egy kicsit jobb lenne. Így ha elfogadjuk is könyvadaptációnak, akkor is a könyves eredeti nyer, de inkább ne fogadjuk el, mert ilyen nagyon jelzésszinten átvett alapanyagnál teljesen felesleges Dragomán György nevével címkézni bármit.

Nicola Yoon: Minden, minden

A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!-mutató: kicsi, sárga, savanyú.

Az egyik e heti példány sajnos, nagyon tipikus sorsra jutott. Nagyon gyakori ugyanis, hogy születik egy regény, elsőkönyves vagy relatíve kevéssé ismert szerző tollából, óriási bestseller lesz, és mint ilyen, felkelti a filmszakma érdeklődését, de a biztonsági játékon aztán elúszik a projekt fele. Például megveszik ugyan a megfilmesítés jogát, felveszik a stábot, megcsinálják a mozit, és így tovább – de mindenből beérik a másod-harmadvonalbelivel, így aztán a szkript kicsit akadozik, a rendezés kicsit zötyögős, az alakítások kicsit amatőrök.

Már megint 10 könyv, amit olvass el, mielőtt filmre vinnék
Minthogy Hollywood mást sem csinál, mint könyveket adaptál, lássuk, melyek azok, amelyekből érdemes felzárkózni, mielőtt hamarosan vászonra kerülnek.

Az egész B-kategóriás lesz egy kicsit, érezhető a spórolás, hogy nem mert egy kicsivel komolyabb büdzsét rááldozni a stúdió, és, bár nagyon is lehet kevés filmből hatalmas mozit csinálni, a mutatvány azért nem mindig sikerül. A tavalyi év nagy filmadaptációs ígéretével, A kiéhezettekkel is ez történt – ami könyvben zseniális, az filmen csak oké lett, és főként költségvetési okokból, a Minden, mindennel pedig most nagyjából ugyanez történt. Kedves kis mozi lett, de eléggé másodosztályú, és a könyv kreativitása, frissessége nyomokban sem mutatkozik. Kár érte.

Kihagytuk a legdurvábban elrontott adaptációt? Vagy éppen a legsikerültebbet? Írd meg kommentben!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.