Kultúra

Ben Affleck újra bérgyilkos lesz – folytatást kap A könyvelő

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 06. 27. 11:20

És már az is megvan, hogy az akciókrimi készítői közül kik fognak részt a második rész tető alá hozásában.
Korábban a témában:

Világszerte októberben mutatták be A zsaruk becsületét és a Warrior – A végső menetet is jegyző Gavin O’Connor rendezésében készült A könyvelő (The Accountant) című akciókrimit, amelyben a tavaly a mozikban Batmanként is vitézkedő Ben Affleck egy nagyon érdekes (és halálos) figurát játszott.

Ugyan A könyvelő nem lett kimondottan az a sequelt igénylő alkotás, azonban a 44 millió dolláros büdzséjéhez képest világszerte összeharácsolt 155 milliós bevétele elég volt a gyártó Warner Bros. számára ahhoz, hogy zöld utat adjon a folytatásnak.

A Deadline értesülései szerint immár hivatalos, hogy lesz második rész, amelynek stábjában a főszerepet ismét vállaló Affleck mellett rendezőként O’Connor is visszatér majd. Sőt, A könyvelő 2-t (már ha ez lesz a címe) is az a Bill Dubuque fogja írni, aki az alapfilm sztoriját is kidolgozta.

Sokkal több felfedezni való rejlik ebben a karakterben. Engem az hoz legjobban lázba, hogy míg a legtöbb franchise már ismert karakterekről – könyvek és képregények hőseiről szól, addig ez egy teljesen eredeti figura. A film pedig afféle eredettörténet, még úgy is, hogy nem létezik hozzá sem könyv, sem képregény, amit bárki elolvashatna. Ez az egész így teljesen új mindenkinek. Ha működik és az emberek szeretnének többet látni belőle, akkor további történetek is vannak, amiket elmesélhetünk.

– nyilatkozta még A könyvelő mozikba kerülése előtt O’Connor.

A könyvelő (előzetes itt) főhőse Christian Wolff, aki az emberekhez nem igazán ért, de a számokhoz és a fegyverekhez meg a közelharchoz már annál jobban, így aztán egyszerre dolgozik ténylegesen könyvelőként, illetve elit bérgyilkosként. Természetesen a filmben beüt a krach és Wolffnak a hozzá csatlakozó hivatalnok csajszival, Danával (Anna Kendrick) az oldalán immár az életben maradásért kell küzdenie, miközben csaknem annyi ellenféllel végez, mint a gyilkológép-etalon John Wick.

A kiváló színészgárdát felvonultató első filmben Affleck és Kendrick mellett az Arany Glóbusz- és Oscar-díjas J.K. Simmons, a Golden Globe-díjas Jeffrey Tambor, a kétszeres Oscar-jelölt John Lithgow, továbbá Jon Bernthal, Jean Smart és Cynthia Addai-Robinson játssza a mellékszerepeket. Hogy az utóbbiak közül ki lesz még benne a második részben, azt egyelőre nem tudni, de a főhős és a Bernthal által megformált zsoldos “különleges kapcsolata” nyomán sanszos, hogy az utóbbit is viszontláthatjuk majd.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.