Két fotós, Paolo Woods és Gabriele Galimberti néhány évvel ezelőtt kezdett el dolgozni közös sorozatán, mely a világ két tucat országának gyógyszerekhez való viszonyát mutatja be, de már útjuk elején felkeltette a figyelmüket az elmúlt években leginkább a 2010-es földrengés miatt – a háromszázezer halálos áldozaton túl a főváros jókora része is romba dőlt – a világ figyelmének középpontjába került Haitiben élő szokás, hiszen az ember itt az utcán sétálva hozzájuthat bármilyen gyógyszerhez.
A fővárosban, Port-au-Prince-ben működő rendszert viszont egyáltalán nem gyógyszerészek mozgóboltjai alkotják, hanem szakképzetlen, a napi betevőért küzdő nők és férfiak lavórba, vagy vödörbe tuszkolt, méteresre tornyozott gyógyszeroszlopai, melyeknek színes alkotóelemei mindenre megoldást jelentenek.
A National Geographic Magazine nemzetközi kiadásának következő számában bemutatkozó anyag részlete már online is elérhető, benne olyan fura, árusoktól származó interjúrészletekkel, mint a harminchat éves Aristil Bonord száját elhagyott
A képeken szembetűnő a torony csúcsára helyezett olló, melyet nem épp kötszervágásra, hanem a gyógyszerekkel teli levelek darabolására használnak, így a hozzájuk fordulók egy teljes doboz, vagy levél helyett akár csak két szem aszpirint is vásárolhatnak.
“Az embereknek nincs titkuk előttünk. Mindent elmesélnek a betegségeikről, fertőzésükről, emésztésükről, vagy épp a szexuális témákról. Minden problémára van tablettánk.”
– tette hozzá a huszonhat éves Rénold Germain.
A gyógyszerészek Haitin egyszerűen veszélyeztetett fajnak számítanak, így az emberek számára az egyetlen megoldás tényleg az utcán való vásárlás.
“A gyógyszereket teljesen átlagos fogyasztói cikknek tekintik.”
– állítja Lionel Étienne, egy helyi gyógyszernagykereskedő.
Ez nem épp egészséges hozzáállás, hiszen a tornyok hiába vonzzák a szemet, és néznek ki sokszor épp úgy szemet gyönyörködtetően, mint egy cukrászda kirakata, tőlük vásárolni mégis épp olyan, mintha orosz rulettezne az ember:
A gyógyszerek árusításának ezen módja természetesen teljesen illegális, de a törvényt az ország egészségügyi minisztériuma igen ritkán tartatja be, így abortusztablettáktól Viagra-klónokig bármi a vásárló kezébe kerülhet.
Sok választási lehetőség azonban nincs, és ezt az árusok, valamint az állam is tudja.
– mondta az utcán vödörrel sétálók egyike.
Természetesen a minisztérium gyógyszerészeti osztályának vezetője, Flaurine Joseph is markáns véleménnyel van a dologról:
“Minden egyes alkalommal, mikor utcai árust látok, olyan, mintha arculcsapnának. Olyanok, mint az időzített bombák, és majdnem zéró lehetőségünk van arra, hogy megállítsuk őket.”
Sokszor megesik persze, hogy az eladók egyszerűen rossz tanácsot adnak, ezzel pedig sokszor még bonyolultabbá is teszik az egészségügyi problémákat – aknéra, azaz a főként a tizenévesekre jellemző pattanásos bőrre erős antibiotikumot adni például egyáltalán nem hangzik segítő ötletnek.
A két fotós nagyformátumú, 8×10-es analóg kamerával, illetve középformátumú digitális vázzal is dolgozott, a hátteret pedig egy később leretusált fehér fal adta. Mialatt az árusok a fotózásra vártak, szemmel tartották a sorban körülöttük állók áruját, és csak alig néhány szót váltottak. Ez volt az egyetlen pihenési lehetőségük a tűző napon töltött órák közben, aminek örültek ugyan, de aggódtak, hogy vásárlókat vesztenek – ami a helyzetet látva teljesen érthető.
