Debrecen, 2013. július 19.
A Tankcsapda együttes koncertje a Campus Fesztiválon a debreceni Nagyerdõben 2013. július 19-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Kultúra

A Tankcsapda végigkísérte a felnőtté válásomat

Zsótér Indi Dániel
Zsótér Indi Dániel

videós kontentgyáros . 2017. 03. 30. 18:00

A tinédzserlét az egyik legönfeledtebb, ennélfogva legzavarosabb időszak az ember életében. Remélhetőleg mindnyájunknak van olyan kapaszkodója, ami elviselhetővé teszi a létezést.

Az ember fia, a kétezres évek elején, tinédzserként viszonylag kevés dologban hisz. A világ, ahogy van, ugye, eleve egy szar hely, a szülők nyilván tök lúzerek, a suliban pedig úgyis mindenki gyökér. Az egyetlen igazi élvezetet így a kerületi kultúrházakban rendezett, amatőr rock-koncertek és rock-diszkók biztosítják, ahol mindig megnyugvással tölti el az a tény, hogy rockernek lenni a legjobb dolog a világon.

Valahogy így kezdődött minden.

Én nem vagyok se jobb, se rosszabb nálad,
Nem érdekel semmi, én egy hülye állat vagyok,
Az életem mégse’ eladó.

2004-et írunk.

Unokanővérem felügyeletével és egy-két osztálytársam kíséretében életem első koncert- és fesztiválélményén veszek részt éppen. A Sport-szigeten várjuk, hogy elkezdődjön a Tankcsapda koncert. Meglepinek volt beharangozva, de nagyon egyértelmű volt, hogy az akkoriban épp Magyarország legnépszerűbb rock-zenekara fog fellépni, utánuk pedig az amerikai Slipknot, de az meg kit érdekel. Mindent megadtam volna előtte, hogy eljussak végre egy Csapda-koncertre. Siker, pipa, teljesült az életcélom. Ez az egész pedig azzal kezdődött, hogy valaki a kezembe nyomta a suliban az Élni vagy Égni és a  Szextárgy című lemezeket, amik éppen ekkor egy éve jelentek meg.

Szeretni akarsz de nem mered,
lehet, hogy én vagyok az embered,
idő kell ahhoz, hogy megtalálj,
engem még nem ismer az FBI.

Havi egyszer, a jó jegyekért kapott zsebpénzből elmentem a Határ úti Headbangerbe, ahol kb. a világ összes zenekaros pólóját megvehette magának egy valamirevaló rocker. Egyedi mondjuk nem lett tőle, én pedig, hogy ezt elkerüljem (mármint, hogy nehogy ne legyek egyedi) megvettem az egyetlen olyan ruhadarabot, amit senki nem venne fel: egy olyan Tankcsapdás pólót, amin egy zongorázó srác van.

Ez volt a legelső. Hogy miért volt egyáltalán zongorázó srácos póló a TCS merchandise-termékek között, azt sajnos azóta sem tudom, viszont határozottan emlékszem rá, hogy a második és egyben utolsó tankcsapdás ruhaneműm egy Magányos repülős felső volt, amely szám pedig egy lányhoz kötődik, akibe reménytelenül szerelmes voltam.

Nincs senkim, nincs helyem, csak a fejem, hogy a falba verjem

A kor divatját követve szakadt farmerben, valamilyen zenekaros, de főleg csapdás pólóban nyomultam akkoriban. A szüleim ugyan sosem akadékoskodtak, hogy milyen cuccokba járok vagy, hogy hosszú-e a hajam, de igazi menő rocker-bakancsom soha nem volt, csak egy apámtól örökölt honvédségi surranó.

Meg voltam róla győződve, hogy ugyanez a lábbeli tehet róla, hogy nincsen csajom tizenöt évesen. Aztán épp a tizenhatodik születésnapom környékén épp ebben a honvédségi surranóban, a fent idézett mondatnál csattant el életem első csókja egy házibuliban.

Üljenek a fiúk ölébe a lányok,
ha máshol már nem férnek el

A tizenéves rockerfiúk folyton epekednek egy rockerlány után, akivel majd közösen rockerkedhetnek az idők végezetéig. Hát, ezzel engem nem várt meg az a lány, akitől életem első csókját loptam azon a bizonyos házibulin, ezért egy másik, vecsési házibuliban megcsalt egy Gabika nevű, egyébként rémisztően ostoba fiúval.

Életem első szerelmi csalódását, kudarcát férfiként csak az oldotta fel kissé, hogy egy barátom elvitt magával egy héttel később meglepetésből egy Tankcsapda koncertre, ahol berúgtunk, pogóztunk, csajoztunk – és felfedeztem, hogy még van olyan szám, amit nem ismerek. A következő éveket az érettségiig nagyjából az tette ki, hogy megpróbáltam bepótolni a lemaradásomat. Igen, én olyan TCS-s voltam, akiket azért utálnak mások, mert későn kezdte el hallgatni a zenekart.

Pont attól elszakadni, aki megpróbál annyit adni
Remélem, egyszer talán még megköszönhetem

Azt leszámítva, hogy egyszer a Bakegér borozóban meg akartak verni az akelások mert Tankcsapdát hallgattam, viszonylag nyugisan teltek a gimis évek. A csajozás-menőség-boldogság tengelyen mondjuk továbbra is sikertelen köröket róttam, de mire leérettségiztem, már el is engedtem a dolgot, mivel elég nagy változás érkezett az életembe: felvettek a fősulira és elköltöztem otthonról – egy csajjal.

Húszévesen talán már ideje is volt. Anyámék eleinte aggódtak, haragudtak is talán, de végső soron megértették és meg is nyugodtak végül. Kisfiuk soha többet nem megy haza. Akkoriban valahányszor meghallottam a „Törölköző teniszütőkkel” fent idézett sorait, mindig bepárásodott a szemem.

Tudom, hogy hagynád, én addig szeretnélek, míg mozogsz, míg van benned élet

Ahogy a fiatalon, a nagy szerelem hatására hirtelen összeköltöző párok esetében lenni szokott, a nagy láng hamar ellobban. Így volt ez velem is, ahogy a 2012-es Rockmafia Debrecen berobbant, én úgy röppentem ki hetedik kerületi albérletemből.

Nyár volt, így a fesztiválszezon némiképp enyhített a szakításos traumán, és pechemre jártam egy olyan fesztiválon is, ahol a Tankcsapda-történelmének legsötétebb nótája is elhangzott: a Lopott könyvek.

Itt lakom látod, ez az a ház

Újabb költözés, újabb kerület. Ez viszont már legénylakás. A motyó lerámolva, a sör behűtve, az ember mi mást is csinálhat a nagy bepakolás után, mint hogy posztolja a Facebookra az Ez az a ház című nótát. A következő három évben pedig még hatszor.

Táncolok, mert beleléptem valami ördögi körbe.

Tanulsz, dolgozol, alszol. Így telik el az életed jó része.

Az istenek erejét érzem, végig futni az eremben,
Pedig csak egy csapdába csalt állat vagyok,
vergődök a veremben.

A felsőoktatás egyik legnagyobb hazugsága, hogy inni kell és bulizni, amíg szét nem esik az arcod. Nem kell. Oké, erre mindenki utólag jön rá, figyelembe véve az eredményeit, hogy milyen kapcsolatokat kúrt tönkre egy-egy bulikában, ahol többet ivott, mint kellett volna, vagy kivel kavart, akivel nem kellett volna, és kivel nem, akivel meg kellett volna.

Az alkoholizmus pedig szépen belopja magát az ember hétköznapjaiba, és már nem fekszik le anélkül, hogy meginna egy sört, akár egyedül, akár társasággal. Mire pedig véget ér a vágta, mégiscsak szerzett valahogy egy diplomát. Csak nem emlékszik rá, hogyan.

Az ember tervez, az isten végez,
de ebben az életben, ha nem vittél még semmit véghez
az nem a véletlen műve.

A fősuli végeztével kikerülve a nagyvilágba egyetlen dolgot tapasztal az ember: megint ott tart, mint tizenévvel ezelőtt. Nem tudja, mit akar, hova menjen, ha van, hogy érje el a célját, ha nincs, mi legyen az?

Szomorú ez, és a fiatal felnőttek ebbe rendre beleesnek még akkor is, ha egyébként ott van a papír a kezükben, amit lengethetnek, hogy „hello, jöttem dolgozni, vegyetek már észre”. Aztán valaki észrevesz, és azon kapod magad, hogy írsz egy cikket arról, hogy miként kísérte végig az életedet a Tankcsapda.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.