Kultúra

Brutális és gyönyörű sorozat lesz az Amerikai istenek

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

nomen est omen. 2017. 03. 16. 09:17

Új előzetest kapott a Neil Gaiman regényét feldolgozó széria, amely már most a tavasz tévés szenzációjának ígérkezik.
Korábban a témában:

Már nem kell sokat várnunk a nagyszerű Neil Gaiman (The Sandman képregény-sorozat, Csillagpor) 2001-ben kiadott mágikus realista regénye: az Amerikai istenek (American Gods) adaptációjára, hiszen mostanra csaknem karnyújtásnyira került az egyebek mellett a Spartacust, a Fekete vitorlákat és az Ash vs Evil Deadet is jegyző Starz tévés hálózat égisze alatt készülő sorozat, amelyhez a tavalyi teaser trailer és a hét elején érkezett képek után most megjelent a lent látható lélegzetelállító teljes előzetes.

Gaiman közel harminc nyelvre lefordított művében az istenek valóban léteznek és köztünk járnak, ugyanakkor emberfeletti hatalommal többé már nem rendelkeznek, miután a halandók hite a modern világban immár nem elég erős ahhoz, hogy táplálja őket. A történet főhőse Mike Ainsell, alias Árnyék (Ricky Whittle), aki hároméves börtönbüntetését letöltve szabadul. A kilátásai kellemesek, a felesége szép és hazavárja, a barátja edzőtermében munkát kaphat. Azonban felesége, Laura és Mike legjobb barátja pár nappal a szabadulása előtt autóbalesetben meghalnak. Árnyék elindul a temetésre, de útközben találkozik egy különös idegennel, a mában Mr. Szerda néven tengődő Odinnal (Ian McShane), aki a hozzá hasonlóan a feledés homályába hullt isteneket akarja összegyűjteni egy eljövendő túlvilági csatához, melynek tétje a régi és az új istenek (internet, televízió, hitelkártya) sorsa és a világ feletti uralom lesz.

A mitológiát a mában újraértelmező, fantasy elemekben is bővelkedő sorozatot a Hannibál és a Haláli hullák írója, Bryan Fuller dolgozta ki, az eddig többek között a Hősökről és A királyságról ismert Michael Green produceri bábáskodásával. A két főszereplő mellett a Gillian Anderson, Emily Browning, Dane Cook, Cloris Leachman, Orlando Jones, Pablo Schreiber, Crispin Glover és Peter Stormare alkotta szereplőgárdával forgatott Amerikai istenek április 30-án fog debütálni a Starz amerikai csatornáján.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.