Kerényi Imre (Array)
Kultúra

Orbán embere megszavazná Jordánt

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 03. 06. 11:03

Kerényi Imre szerint az igazgató az elmúlt tíz évben bizonyított.

A tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával, a magyar kulturális értékek megőrzésével, fejlesztésével összefüggő feladatokért miniszterelnöki megbízott az atv.hu-nak azt mondta, a szombathelyi önkormányzati képviselők helyében megszavazná színházigazgatónak Jordán Tamást. 

Kerényi Imrét annak kapcsán kérdezték, hogy Eperjes Károly előzőleg azt mondta: szerinte bölcs döntés született, amikor nem választották újra Jordánt a szombathelyi színház élére.

A miniszterelnöki megbízott viszont azért támogatná Jordán Tamás újrázását (akinek a pályázatát éppen a fideszes képviselők nem szavazták meg), mert

egy kreatív alkotó, fontos ember, izgalmas színházat csinál.

A szombathelyi közgyűlés csütörtökön este eredménytelennek nyilvánította a pályázatot, amelyen egyedül Jordán Tamás indult az általa alapított színház igazgatói posztjáért. A direktor jelezte: újra pályázik.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.