Kultúra

Állatok is harcoltak az emberek oldalán a világháborúkban

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2017. 03. 03. 15:41

A modern harcmezőkön a kutyáknak, a macskáknak, sőt, az egzotikus állatoknak is fontos szerep jutott.
Korábban a témában:

Az állatok hosszú évezredek óta segítik az emberek háborúit – elég ehhez mindössze az Alpokon elefántokkal átvágó Hannibálra gondolnunk, ám azt kevesen tudják, hogy két- illetve négylábúak egész sora volt jelen a XX. század legnagyobb ütközeteinél is: egy részük mint az egység kabalája, mások viszont aktívan kivették részüket az ellenség sorainak ritkításából. Most őket mutatjuk be.

A fényképész galambok

Az első világháború több véres csatájánál, így Verdunnél és a somme-i ütközetben is poroszok által kiképzett, panorámafelvételeket készítő fényképezőgépekkel felszerelt galambok teljesítettek szolgálatot – nem hajtottak viszont akkora hasznot, mint ahogy azt a katonák várták tőlük.

A patkánytámadás

A szovjetek a második világháború folyamán ennél egy fokkal kellemetlenebbül jártak: a Paulus tábornok vezette, Sztálingrád felé tartó 6. hadseregre a főleg vadnyulakat, hüllőket és madarakat gyengítő tularémiával fertőzött patkányokat küldtek, így hamar felütötte fejét a bőrfekély, a kimerültség, láz, fejfájás, valamint a nyirokcsomógyulladás, ez pedig meggyengítette a németeket. A gond az volt, hogy nem eléggé, így Paulusék 1942. augusztusára eljutottak Sztálingrádig, a betegség pedig a Vörös Hadsereg soraiba is beférkőzött. Ettől függetlenül azért a szovjetek megfordították a háborút, és döntő vereséget mértek a tengelyhatalmakra.

Kutyák és tankok

A patkányoknál a kutyák egy fokkal mindenképp nagyobb sikert értek el, hiszen a háború majdnem teljes hosszán át katonai célpontok, járművek, vagy épp német tankok megsemmisítésére használt, robbanószerkezettel felszerelt kutyák több, mint háromszáz német tankot változtattak füstölgő ronccsá.

A tanítási fázis egyszerű volt: az éhes kutyák csak akkor kaptak ételt, ha a tankok alá kúsztak. A harctéren persze mindezt egy tíz-tizenkét kilós, robbanóanyaggal teli táskával a hátukon kellett abszolválniuk, a méretes kioldószerkezet viszont aktiválódott, amint az a tank aljához ért.

Az persze más kérdés, hogy ez a fegyver néha visszafelé is elsült, hiszen a kutyák a szovjet tankok alá is örömmel bemásztak…

Vojtek, a medve

A 22. lengyel tüzérségi ellátó egység által 1942-ben néhány ételkonzervért cserébe beszerzett medvebocsból pár hónap alatt sört ivó, cigarettát evő és birkózó vadállat lett, aki a mozsárágyúk elsütésében, valamint a lőszeresládák cipelésében nyújtott óriási segítséget. Életét egy korábbi cikkünkben mutattuk be.

A kabalák

A US National Archives nemrégiben közzétett, első világháború idejéből származó fotóin számtalan, furábbnál furább állat bukkant fel, akikről eszünk ágában sem lett volna feltételezni, hogy bármilyen szakasz, vagy ezred magával cipelte volna őket a véres csatákat rendszeresen látó nyugati frontra, bár ezek az állatok minden esetben fontos kapcsot jelentettek a katonák egykori átlagos életéhez – bár ez az egzotikus állatok esetében talán nem egészen indokolt.

Legyenek azok mosómedvék:

Oroszlánkölykök:

Szamár:

Róka:

Majom:

Kecske:

Bébikrokodil:

Vagy épp egy orosz agár:

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.