Kultúra

Jön az új Sebhelyesarcú és már az is megvan, mikor

A kultikus gengszterfilm feldolgozását Hollywood legnevesebb filmes testvérpárja készíti.

Manapság már szinte meg sem lepődünk az olyan híreken, mint amit a Deadline szállított, miszerint 34 évvel a bemutatását követően immár hivatalosan is készül A sebhelyesarcú (Scarface) feldolgozása. Igen ám, csakhogy ezt a remake-et nem akárkik, hanem

a négyszeres Oscar-díjas Coen-fivérek fogják készíteni, miután az eredeti alapján ők írják és producerálják a filmet.A Deadline úgy tudja, hogy ugyan oroszlánrészt Ethan Coen és Joel Coen filmje lesz, a rendezést mégsem vállalják majd. Ennélfogva máris sorban állnak a rendezők a munkáért, amelyre egyelőre úgy fest, hogy vagy az idén négy Oscarra is esélyes Hell or High Watert jegyző David Mackenzie, vagy a Hancock és A túlélő direktora, Peter Berg nyerhet meg.

Mindeközben a produkciót finanszírozó Universal Pictures stúdió már ki is tűzte az új A sebhelyesarcú premierdátumát, melynek értelmében a feldolgozás

2018. augusztus 10-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Az Oliver Stone forgatókönyvéből, Brian De Palma rendezésében és a nagy Al Pacino főszereplésével készült A sebhelyesarcú szintén a Universal égisze alatt készült és talán kevesen tudják, hogy már az is feldolgozás volt, hiszen az eredetit még 1932-ben mutatták be. Mindazonáltal De Palma filmje valóságos újkori klasszikussá vált, miközben világszerte 65,9 millió dollárt termelt és 1984-ben három Golden Globe-ra is jelölték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik