Kultúra

Mészáros Márta: A magyar fiatalok alszanak

Vasárnap zárul és adják át Kijevben a 64. Molodist nemzetközi filmfesztivál díjait, de egy elismerést már korábban odaítéltek, ugyanis a mustra életműdíját Mészáros Márta érdemelte ki, akinek A temetetlen halott című alkotását az 1956-os forradalomról készült filmekből összeállított Magyar Rapszódia elnevezésű blokk nyitófilmjeként mutatták be az ukrán fővárosban. A díj átvétele után a rendezővel Kijevben beszélgettünk.

Mészáros Márta

Fotó: MTI / Kallos Bea
Fotó: MTI / Kallos Bea

1931. szeptember 19-én született Budapesten, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező és forgatókönyvíró. Jancsó Miklós filmrendező felesége volt, jelenleg Jan Nowiczki lengyel színész neje. Ő volt az első nő Magyarországon, aki filmrendezői diplomát szerzett, alkotásaiban pedig gyakori téma volt a nőiség és a női életsors ábrázolása. Több filmjében történelmi alakok a főhősök, A hetedik szobában a zsidókkal sorsközösséget vállaló Edith Stein, A temetetlen halottban az 1956-os forradalom mártírja, Nagy Imre, az Utolsó jelentést Annáról című filmjében pedig a szociáldemokrata Kéthly Anna. Az idei év végén, vagy 2017 elején érkezhet új filmje, az Aurora Borealis, amely két idősíkon, az 50-es években és napjainkban játszódik majd, Törőcsik Marival a főszerepben.

Egy olyan országban, Ukrajnában kapott életműdíjat, amelynek területi integritását veszélyeztetik az oroszok. Ön igen sok történelmi ihletettségű filmet készített, amelyben a szabadság és az oroszok elleni harc a hívószavak. Indokolhatja ez a díjat?

Szerintem kezdek klasszikus lenni, akinek mindenhol életműdíjat adnak (nevet). Az oroszokat, mint népet nagyon kedvelem, egy csodálatos nép, csodálatos országgal, de magát az impériumot nem szeretem, mert veszélyes. A magyarok viszonya ehhez az impériumhoz nagyon gyanús. Nem tudom, mit akarnak. Nagy bizonytalanság van, az unió és Putyin között kell dönteni, közben folyik a háború, itt is, meg keleten is, változnak a kormányok, kilép Anglia, Amerikában új elnök lesz. Bonyolult ma a világ.

Az 1956-os forradalom 60. évfordulóját ünnepeljük idén. Mi az üzenete ma október 23-nak?

Nekem, Mészáros Mártának az, hogy a szabadság és a demokrácia a legfontosabb a létben. Jó lenne, ha ’56 eljutna a fiatalokhoz és észrevennék, egy csodálatos pillanat volt. Nem volt több, mint egy hónap, aztán eltiporták, megsemmisítették. Emléke most feléled, de remélem, hogy tisztességesen, mert nagyon sok jel arra mutat, hogy ’56-ot ki akarják sajátítani.

Ha már pont a szabadságot említi, érdemes felidézni az elmúlt egy hónap eseményeit a Kút Kálomista Gáboros incidensét és a Népszabadság újságíróinak elküldését. Nem rémítik meg az efféle folyamatok?

Én már nem rémülök meg, de örülök mindkét eseménynek, mert mindkettő annyira aljas, hogy remélem felébreszti az embereket. Mert a magyaroknak kellenek a nagy ütések, hogy magukhoz térjenek és meglássák, mi a lényeg a demokráciában. Nem könnyű világban élünk, ráadásul Magyarország egy kis és szegény ország, ahol az ember az érték. Nincs olajunk, aranyunk és gyémántunk, nekünk csak az emberek vannak és a föld. Ha nem értik meg, az ember a fontos, és nagyon sok a szegény, az borzasztó. Ennek nem szabadna így lenni. Vidéken nyomor van és a korrupció is olyan méreteket öltött… Nagyon sajnálom, hogy ezt már a politikusok új generációja csinálta. Ez elszomorít.

Kell tartanunk Magyarországon bármitől?

Rajtatok múlik. A fiatalok kicsit alszanak. A lengyelek nem, de a magyar fiatalok alszanak. Hajlamosak arra, hogy azt higgyék, „megoldjuk valahogy” és „megleszünk”. Ez a passzív semmittevés nem tetszik.

A fiatal Mária szerepét alakító Törőcsik Franciska Mészáros Márta Aurora Borealis - Északi fény című filmjének forgatásán Budapesten 2015. december 2-án. Fotó: MTI / Kallos Bea
A fiatal Mária szerepét alakító Törőcsik Franciska Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjének forgatásán Budapesten 2015. december 2-án.
Fotó: MTI / Kallos Bea

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik