Kultúra

Elárverezik Bonnie és Clyde egyik legérdekesebb levelét

A hírhedt gengszterpáros indulatos írása annak a társuknak szól, aki bajba sodorta és cserben hagyta őket.

A négyoldalas levél, amely akár 40 ezer dollárért (11 millió forintért) is elkelhet, Bonnie Parker kézírásával íródott, de Clyde Barrow írta alá 1934 áprilisában. Az bostoni székhelyű RR Auctions szakértője szerint Clyde elég rosszul írt, ezért diktált Bonnie-nak.

A levél ahhoz a Raymond Hamiltonhoz szól, akinek segítettek megszökni az Esthami Állami Börtönből. Azt hitték, Hamilton hálás lesz, de nem így történt. Egy korábbi osztozkodás miatt is mérgesek voltak rá. Clyde pedig nem fogta vissza dühét, amikor az ismét bebörtönzött Hamiltonnak írt a Dallas megyei börtönbe. Felhánytorgatta, hogy a Barrow bandában minden jól ment addig, amíg Hamilton bele nem esett egy prostituáltba. Bonnie és Clyde rögtön sejtették, hogy a nő besúgó. Végül kiderült, hogy valóban az volt, és így Hamiltont megint lecsukták. Ekkor írta neki a levelet a hírhedt bűnözőpár.

A levélben Barrow “gyávának” nevezte bandatársát, amiért nem szállt szembe az elfogásakor a rendőrökkel és dühösen vágta a fejéhez, hogy akkor kellett volna megölnie, amikor még megtehette. Azt is megírta: tisztában van azzal, hogy rá is hasonló sors vár, de ő nem fogja feladni ellenállás nélkül. Azzal zárta sorait, hogy csak azt akarta Hamilton tudomására hozni, hogy soha többé ne várjon tőle semmilyen szimpátiát vagy segítséget.

Az igazi Clyde Barrow és Bonnie Parker 1933-ban. Fotó: Getty Images
Az igazi Clyde Barrow és Bonnie Parker 1933-ban. Fotó: Getty Images

Hamilton végül nem kerülte el a villamosszéket, 1935. május 10-én végezték ki.

Az 1934 májusában a rendőrséggel folytatott tűzharcban lelőtt Bonnie Parker és Clyde Barrow legendája még mindig sokakat érdekel, bár bankrablások és gyilkosságok is fűződtek a nevükhöz, az idők során romantikus hősökké váltak a popkultúrában és számos film is készült róluk, melyek közül a leghíresebb az az 1967-es verzió, amelyben (a nyitóképen is látható) Faye Dunaway és Warren Beatty alakítja a hírhedt párost.

2012-ben az RR Auctions 500 ezer dollárért árverezte el a két pisztolyt, amit holttestük mellett találtak. Az árverési ház szerint egyébként nem lehet tudni, hogy eljutott-e Hamiltonhoz a levél, mely Richard Schmid seriffnél kötött ki, aki hónapokkal később megosztotta tartalmát az újságokkal. A levél a seriff családjának tulajdonában maradt egészen mostanáig.

Forrás: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik