Kultúra

Meghalt az Omega és az LGT alapító tagja, Laux József

A dobos 73 éves volt.

73 éves korában, rövid betegség után meghalt Laux József – közölte a család nevében Laux Ádám és Laux Thomas.

Kóbor János az MTI-nek megerősítette a hírt. Azt mondta, hétfőn még voltak bent Lauxnál a balatonfüredi szívkórházban, de akkor már nagyon rossz érzésekkel jöttek el.

Szörnyű, hogy Somló Tamás halála után két héten belül egy másik nagyszerű zenésztársat veszítünk el

– mondta.

Sorra mindenki elmegy közülünk, nekem is át kell gondolnom, mi lesz. Valahogy most értékelődik fel számomra az egész hatvanas évek jelentősége

– ezt már egy másik zenésztárs, Benkő László mondta.

A legendás dobos 19 évesen, 1962-ben alapító tagja volt az Omega együttesnek. Az ő szerzeménye a jórészt dobszólókból álló Kérgeskezű favágók című dal.

1971-ben Presser Gáborral együtt kivált az Omegából, és megalapították a Locomotiv GT-t.

Fortepan / Urbán Tamás
Fortepan / Urbán Tamás

Laux 1976-ig dobolt az együttesben. Nem sokkal kilépése után elvált Adamis Annától, és Amerikába disszidált. Dolgozott együtt az Average White Banddel, Bryan Adamsszel, Boz Scaggs-zel, Dionne Warwickkal, Tanya Tuckerrel és Frank Zappával is.

Az 1990-es évek elején hazajött, volt egy Laux Trio nevű együttese és lemezkiadót is alapított. 2008-ban megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

Két héttel ezelőtt még ő is ott volt Somló Tamás temetésén. (444)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik