Nagyvilág

Rossz hír a benzinárakról: Irán nem enged Trumpnak

Hasan Belal / ANADOLU / Anadolu via AFP
Hasan Belal / ANADOLU / Anadolu via AFP

Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – idézi a távirati iroda a síita állam külügyminiszterének közleményét.

A közösségi médiában közzétett üzenetében Abbász Aragcsi úgy fogalmazott: Teherán sosem fordított hátat a diplomáciának, azonban nem enged a jogaiból sem. A tárcavezető leszögezte azt is, hogy

a patthelyzetet csak a tárgyalásos úton elért megoldás tudja feloldani.

Irán – Katar közvetítésével – a héten nyújtotta be az amerikai félnek a szoros egy héten belüli megnyitására tett javaslatát, amelyet azonban szombaton Donald Trump amerikai elnök elutasított. A szoros megnyitásáért cserébe Teherán egyebek mellett

  • az iráni kikötők tengeri blokádjának megszüntetését,
  • valamint az iráni olajexport felmentését kérte a szankciók alól.

Mindeközben a Hormuzi-szoroson áthaladó hajók biztonságos áthaladásáért felelős, Teherán által felállított testület figyelmeztette a hajózási társaságokat, súlyos következményei lehetnek, ha útjukat nem egyeztetik le előre a hatóságokkal.

A két ország a hét elején többórás közvetett tárgyalást folytatott. Bár a Fehér Ház pénteken még „pozitívnak és konstruktívnak” nevezte az amerikai tisztségviselők és az iráni háború közvetítői közti egyeztetéseket, Trump tegnapi döntése átírta a forgatókönyvet. Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon emellett egy olyan térképet tett közzé, amelyen a Hormuzi-szoros „Trump-szoros” néven szerepelt, később pedig újságíróknak azt mondta, Teherán azért akar kétségbeesetten megegyezni, „mert tudja, hogy rosszul áll a szénája.”

Az elutasítással kapcsolatban Aragcsi csupán annyit közölt, hogy

az amerikai elnöktől már több, egymásnak ellentmondó nyilatkozat érkezett,

és Teherán megvárja, amíg maguk a közvetítők értesítik őket Washington válaszáról, majd annak megfelelően fognak döntést hozni.

„Ha az amerikai fél komolyan gondolja a Hormuzi-szoros újranyitását, most minden készen áll rá; ha egyetért, a harcoló felek most szélesebb körű tárgyalásokba kezdhetnek” – tette hozzá újságíróknak New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés idején adott interjúban.

Kapcsolódó
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik