Kultúra

David Bowie utolsó albuma lehet az év lemeze Nagy-Britanniában

Közzétették a rangos Mercury-díj jelöltjeinek névsorát, amelyen a Blackstar mellett a Radiohead és Jamie Woon új korongja is szerepel.

Idén szeptember 15-én a londoni Eventim Apollo színházban fogják átadni az Egyesült Királyság egyik legrangosabb zenei elismeréseként számon tartott Mercury-díjat, amelyet minden évben a szigetországban megjelent legjobb stúdióalbumnak ítélnek oda.

A napokban tették közzé az elismerés idei várományosainak névsorát, amelyen a januárban 69 éves korában elhunyt David Bowie életében kiadott utolsó albuma, a Blackstar a favorit, de hét másik korong mellett a legújabb lemezével Jamie Woon és a Radiohead is esélyes.

A Mercury-díjra 2016-ban esélyes brit stúdióalbumok. Fotó: Telegraph
A Mercury-díjra 2016-ban esélyes brit stúdióalbumok. Fotó: Telegraph

A neves Brit Awards alternatívájaként 1992-ben életre hívott elismerésért minden évben az elmúlt tizenkét hónapban készült brit lemezek versenyeznek. A nevét a közhiedelemmel ellentétben nem Freddie Mercury után kapó díjra idén immár a brit közönség is szavazhat, azaz a Mercury-díj közel negyedszázados történetében először fog előfordulni az, hogy nem csakis kizárólag a brit zeneipar nagykutyáinak voksa alapján választják meg a győztest.

Az év albumának járó Mercury-díj idei jelöltjei:

  • Anohni – ‘Hopelessness’
  • Bat For Lashes – ‘The Bride’
  • David Bowie – ‘Blackstar’
  • Jamie Woon – ‘Making Time’
  • Kano – ‘Made in the Manor’
  • Laura Mvula – ‘The Dreaming Room’
  • Michael Kiwanuka – ‘Love & Hate’
  • Radiohead – ‘A Moon Shaped Pool’
  • Savages – ‘Adore Life’
  • Skepta – ‘Konnichiwa’
  • The 1975 – ‘I like it when you sleep, for you are so beautiful yet so unaware of it’
  • The Comet Is Coming – ‘Channel the Spirits’
Forrás: Mercury Prize

Ajánlott videó

Olvasói sztorik