Kultúra

Hátborzongatóak Christopher Nolan háborús filmjének első képsorai

Teaser trailert kapott a Dunkirk című 2. világháborús dráma, amely máris irtó feszkósnak ígérkezik.

Május óta forog a Christopher Nolan rendezésében készülő Dunkirk című háborús eposz, amelynek munkálatai első körben az 1940 tavaszán zajlott dunqerque-i csata helyszínén, a francia város tengerpartján folytak. Az ott rögzített felvételekből a készítők már össze is vágtak egy nagyon rövid teaser trailerre valót, amelyet a produkciót finanszírozó és forgalmazó Warner Brothers most szabadon is eresztett a világhálón. Ugyan a lent látható videó nem árul el sok mindent a filmről, azonban azt meg kell hagyni, hogy a fejüket a közeledő repülőgép hangjára felkapó katonákat ábrázoló képsorok eléggé erősek benne.

A dunkerque-i csatáról és a Dinamó hadműveletről szóló Dunkirk igencsak tetszetős társulatot fog felvonultatni, ugyanis a főszereplőt megformáló Tom Hardy mellett az idén Oscar-díjjal kitüntetett Mark Rylance, és az ötszörös Oscar-jelölt színész-rendező Kenneth Branagh és Nolan egyik kedvenc színésze, Cillian Murphy is benne lesz a filmben.

A roppant ígéretes Dunkirk 2017. július 21-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik