Kultúra

Újabb pazar képek érkeztek a Dunkirk című háborús film forgatásáról

Christopher Nolan új mozijának munkálatain már nemcsak katonák és rombolók, de ágyúk és vadászrepülők is akadnak.

A hét elején vette kezdetét a Christopher Nolan rendezésében készülő Dunkirk című háborús eposz forgatása, amelynek munkálatai első körben az 1940 tavaszán zajlott dunqerque-i csata helyszínén, a francia város tengerpartján folynak. A helyszínről már két nappal ezelőtt megjelentek az első fotók, mígnem most egy sor újabb érkezett, melyeken a katonáknak beöltöztetett több száz statiszta, illetve a kisebb-nagyobb rombolók mellett immár egy Spitfire vadászgépet és légvédelmi ütegeket is felfedezhetünk.

Galéria
WENN.com

A dunkerque-i csatáról és a Dinamó hadműveletről szóló Dunkirk igencsak tetszetős társulatot fog felvonultatni, ugyanis a főszereplőt megformáló Tom Hardy mellett az idén Oscar-díjjal kitüntetett Mark Rylance, és az ötszörös Oscar-jelölt színész-rendező Kenneth Branagh és Nolan egyik kedvenc színésze, Cillian Murphy is benne lesz a filmben. A már fix premierdátummal is rendelkező Dunkirk 2017. július 21-én fog az amerikai mozikba kerülni.

Forrás: Coming Soon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik