Kultúra

Roland Emmerich újraforgatja a Csillagkaput

Erről a kultikus sci-fit annak idején a rendezővel közösen kidolgozó Dean Devlin beszélt egy interjúban.

Miközben a héten világszerte megérkezik a mozikba Roland Emmerich legújabb nagy dobása: A függetlenség napja Feltámadás alcímű folytatása, addig a szuperlátványos katasztrófafilmek koronázatlan királya máris egy másik múltidéző produkció előkészítésén munkálkodik. A projektről most a Variety-nek interjút adó Dean Devlin beszélt, aki közel 25 évvel ezelőtt Emmerich-kel együtt találta ki a Csillagkapu sztoriját, amelyből aztán a direktor pályája első kasszasikerét forgatta és amelyet Devlin elmondása szerint rebootolni akarnak.

Akkoriban, amikor meg akartuk csinálni a Csillagkaput, minden hollywoodi stúdiónál azt mondták nekem, hogy a sci-fi műfaja halott. Roland és én imádjuk a sci-fit és azt hiszem utóbb részben ez segített abban, hogy végül mégis össze tudtuk hozni és működött is a film. Ugyanakkor ez nem egy olyan sztori, amit 20 évvel később folytatni lehet. Szóval a teljes történet elmesélésének az az egyetlen módja, hogy elölről kezdjük az egészet és egy új alapfilmre építünk.

– mondta Devlin és azt is hozzátette, hogy igazából már évek óta egy Csillagkapu-trilógiát terveznek, amely a fentiek értelmében az 1994-es sci-fi új verziójával fog kezdődni.

Jelenleg még nem tudni, mikor kezdődhet az új Csillagkapu forgatása, mindazonáltal az már biztos, hogy lesz reboot, ugyanis az eredeti film jogait birtokló MGM stúdió már be is jelentette a produkciót. Az IMDb szerint az új változat forgatókönyvét a James A. WoodsNicolas Wright páros fogja írni, akik nyilván némiképp átszabják és modernizálják majd az anno Kurt Russell és James Spader főszereplésével készült sci-fi cselekményét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik