Kultúra

Eldőlt: mégsem lesz korhatáros az Öngyilkos osztag

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2016. 06. 09. 12:15

Kiderült, milyen korhatár-besorolást kap a szuperbűnözős mozi, amelyhez egyúttal egy ütős tv-szpot is befutott.
Korábban a témában:

Továbbra sem mernek igazán tökösek lenni a Warner Bros. fejesei, hiszen amíg a korhatáros Deadpool elsöprő globális sikerét követően beharangozták, hogy a mozikban végül megbukott Batman Superman ellen – Az igazság hajnala házimozis változata olyan brutális lesz, hogy az a 17 éven aluliak számára nem ajánlottnak megfelelő R-besorolást kapta, addig az Öngyilkos osztag (Suicide Squad) esetében nem merik meglépni azt, hogy a mozis verzió durvább legyen, pedig nagyon adná magát hozzá a produkció.

Korábban ugyan elterjedt a világhálón, hogy az Öngyilkos osztag talán a Deadpoolhoz hasonlóan korhatáros lehet majd, azonban miként az most kiderült, utóbb mégsem lesz az, merthogy az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) bevizsgálta a filmet és végül a PG-13-as (itthon kb. a 12 éven aluliaknak nem ajánlott-kategória) korhatár-besorolással látta el. Magyarán sok vér azért nem fog folyni David Ayer produkciójában, amelyhez a minap érkezett klassz képeket követően most egy rövid, de zúzós tévészpot is megjelent.

Az Öngyilkos osztag várhatóan augusztus 4-én fog a magyar mozikba kerülni.

Forrás: Coming Soon, The Wrap
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.