Kultúra

Az első álcázott hajók még úgy néztek ki, mint egy Vasarely-kép

A XX. század első felében használt hajók leginkább egy zebracsíkos yachtra emlékeztetnek, de saját korukban ezek jelentették a környezetbe olvadás csúcsát.

A flották mérnökei évszázadokon át megelégedtek néhány, megtévesztésként felfestett extra ágyúnyílással, vagy szürkére festéssel, de a XIX. század végén, Vasarelyt úgy ötven évvel megelőzve megkezdték a fekete-fehér csíkos hajók gyártását, melyeknek köszönhetően kevésbé észrevehetővé váltak egy csatában. Az első és második világháborúban, valamint a köztes időszakban hasonló, úszó halálosztók ezrei kerültek vízre.

A hasonló rejtőmotívumokat máig alkalmazzák – az elmúlt években épített hajók például így festenek:

Most pedig nézzük a műfaj nagy klasszikusait, melyek hosszú időn át segítették győzelemre Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat:

A USS Narkeeta 1892-ben tett szert téglafal-szerű kísérleti festésére, mely úgy tűnik, nem igazán vált be. 1923-ban leselejtezték.

18sx3bayc83b3jpg

A USS Nebraskát 1904-ben bocsátották vízre, végigszolgálta az első világháborút, majd 1920-ban megsemmisítették.
18sx2gnzwo2trjpg

A brit RMS Mauretania, mely 1906-ban még óceánjáróként kezdte meg pályafutását, de az első világháborúban kórházhajóvá alakították, illetve katonákat szállított. Ideje 1935-ben járt le.

18sx86srb1m3njpg

Az RMS Olympic, a Titanic 1910-ben vízre bocsátott testvérhajója, mely 1915-től a háború végéig katonákat szállított – 1917-től már színes festéssel. 1935-ben került a roncstelepre.

18swz5mgtupyqjpg

Arthur Lismer festménye szerencsére a hajó egykori színeit is megőrizte:

18swz8h2al5mbjpg

A USS K-5 nevű, 1914-ben gyártott K-osztályú amerikai tengeralattjáró 1916-ban néhány hónap erejéig zebracsíkokat kapott, de a szétbontásáig hátralévő időt újra átlagos vízalatti járműként töltötte.

18sx5zjoda7kdjpg

Az 1917-ben szokatlan festésével csatába indult brit HMS Polyanthus, ami négy évvel később már mezei teherszállító hajóként olvadt be a kikötők többi járműve közé

18sx79qzok4zfjpg

A US West Mahomet, mely 1918-1919-ben teherhajóként úszott az óceánokon, majd 1930-ig kereskedelmi célokat szolgált. Nyolc évvel később darabokra vágták.

USS_West_Mahomet_(ID-3681)

Az első és második világháborúban is szolgált (1918-1944) brit HMS Argus

18sx2wi7v2js3jpg 18sx2v0y62d87jpg

 

Az 1918-1919-ben teherszállításra használt SS, majd USS Alloway

18sx6lazwbod7jpg

 

És végül az 1935-ben, Vasarely pályájának kezdetén feltűnt Gloire, a francia haditengerészet 1958-ban bezúzott gyöngye

18sx21fhdhimzjpg18sx21fhdhimzjpg
Fotók: Mass Communication Specialist 1st Class James R. Evans/Wikimedia Commons, Xiziz/Wikimedia Commons, Chiswick ChapU.S. NavyNavsourceNational Archives and Records AdministrationNaval Historical CenterToshismCanadian War Museum Public Domain Review Imperial War Museums

Ajánlott videó

Olvasói sztorik