Kultúra

Rokkant lettem, bérgyilkolnék

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2016. 04. 28. 19:19

Lövöldözés, szerb maffiózók, pia, csajok, vérebek – és kerekesszék és rokkant-moped. Tilla megmutatja: egy akcióvígjátéknak szíve is lehet, tiszta szíve. Kritika.
Korábban a témában:

Hajlamosak vagyunk beleegyezni abba a blockbusterek által sugalmazott álláspontba, hogy a filmek műfajuktól függően csak egyfélék lehetnek. A romantikus filmbe csak műdráma kell, a vígjáték csak gyök kettes poénokkal létezhet, az akciófilm pedig minimális szellemi erőfeszítést sem követelhet, mert hiszen a mozinéző egy agyatlan birka, akinek csak azért nem csorog a nyála a székkárpitra, mert útközben felitatja a nachos meg a popcorn. Persze a zsánerfilmeknek nagyon is megvan a maguk helye és fontossága, de lehet ezt nem egysíkúan is csinálni. Ahogy a Tiszta szívvel, ami a bizonyíték rá, hogy igenis lehet mindent, például akciófilmet a pörgés mellett humorral, érzékenységgel, relevanciával, művészi igénnyel, aggyal és szívvel.

Zoli és Barba szobatársak és jóbarátok, szabadidejükben képregényt rajzolnak, kevés sikerrel csajoznak – egészen átlagos kamaszéletük lenne, csak éppen azt olyan jelképes apróságok nehezítik, mint hogy mennyi rokkantnyugdíjat kapnak, vagy hogy a mindennapos fájdalom mellett lassan életmentő fontosságúvá válik a rég halogatott műtét. Zoli születése óta tolószékben ül, Barba tud járni ugyan, de mozgása felett kevés kontrollja van, hogy egy kólaautomata használata is jócskán ad plusz nehézségeket a mindennapokhoz. A központba, ahol a két fiú él, új lakó érkezik: a középkorú Rupaszov a srácokkal ellentétben még „friss” rokkant, három éve bénult meg deréktól lefelé, és meggyőződése, hogy további három éven belül járni fog. Emellett pedig széles ívben tesz a szabályokra, a legmenőbb bulihelyekre is be tud jutni, és piát is fizet az örökösen csóró fiúknak. Mondjuk könnyű úgy, hogyha az embernek kapcsolatai vannak a szerb maffiával – kapcsolat alatt pedig itt az értendő, hogy egy Rados nevű nagykutyának dolgozik, mint bérgyilkos. Rupaszov szárnyai alá veszi a két fiút, Barba kocsija és Zoli agya jó szolgálatot tesz a melók során, ők meg élvezik a fent említett előnyöket, és általában, a férfi kisugárzását – mindenki jól jár, és a melók is jól mennek, elvégre ki gyanakodna egy szerencsétlen nyomorékra, ugye.

A Company Hungary

Till Attila nem tud kibújni a bőréből – és de jó, hogy nem: ő a fajsúlyos témákat szereti, hát istenem, mindenkinek van valami légnyomása. Első filmjében, a Pánikban is kikandikált az ember a film mögül, és ott sem a valóság tejszínhabos eperfánkokkal dekorált szeletével foglalkozott, a pszichés zavarok egész skálája vonult fel, mintegy mellékesen, mert közben ezerrel zajlottak az események, pörögtek a dialógusok, tempó volt, történet volt, film volt. Most ugyanez történik, új témával: a mozgássérültség plasztikusan és leplezetlenül jelenik meg, és nagyon is fontos, mégsem ez a középpont, nem jajongunk hosszú nézésekkel a téma fölött, hanem közben megtörténik a szereplőkkel egy teljes történet, ahogy az alighanem a valóságban is működik: a mozgássérültség van, de nem csak az van, élet van.

És ettől a köznapiságtól egyből közelebb tudunk lépni a témához. Nüansznyi apróságokból ért meg egyszerre a néző egyszerre sokkal-sokkal többet arról, hogy milyen az élet mozgáskorlátozottként, mint amennyit bármely oktató célú, kényszeredetten píszí riportfilmből vagy sopánkodó társadalmi célú hirdetésből. Tilla nem píszí akar lenni, hanem igaz – és ha az igazság groteszk, urambocsá komikus, akkor igenis röhögjük már ki, már csak azért is, mert olyan sok más lehetőségünk amúgy sincs. Felszabadító élmény, hogy a Tiszta szívvel nem óvatoskodik: megmutatja, hogy egy érzékeny téma körül nem csak lábujjhegyen lehet közlekedni. Eközben a mozgássérültség nincs hurráoptimista motivációs előadások szellemét idézően túlcukrozva sem, megjelenik a teljes sötét oldal, a fájdalom, az életveszély, a kilátástalanság is, az „unom, hogy mindig én vagyok a nyomorék, most legyen kicsit valaki más” mondatért pedig, ha tehetném, valami nagyon díszes trónra ültetném fel, bárki is találta ki.

A Company Hungary

És ez csak a háttér – mindezt a seregnyi felismerést csak úgy mintegy mellesleg kapja meg a néző, miközben sodródik az eseményekkel, melyek, ha nem is egy szuperhősfilm elmebajos sebességével, de kimondott pörgéssel haladnak előre. A mozi annak ellenére tartja egyenletesen a tempót, hogy több, eltérő fontosságú történetszál halad benne párhuzamosan, plusz keveredik képzelet és valóság, történet a történetben, animációk, van itt minden, mint Tarantinónál, nem csoda, hogy kissé elhúzódott a vágási folyamat. A jelenetek mindegyike átgondolt, ennek megfelelően a kissé kopottasra hangolt képi világ is láthatóan képről képre részletesen ki van találva, a koreográfia pedig, főleg az akciójeleneteknél szokatlanul profi.

Mégis, mindez nem állna össze ilyen szépen, ha a forgatókönyv nem lenne olyan erős, amilyen. A remekül működő történetet változatos humor szövi át: az ügyesen elhelyezett szimpla káromkodások ugyanúgy jelen vannak, mint a politikai korrektségtől fényévekre álló, sokszor szinte a kifigurázásig terjedő helyzetkomikum, a pergő ritmusú beszólogatások, és olyan szarkazmusbombák, hogy Amy Schumer megnyalná mind a tíz ujját. Az egész tetején meg ott ül a bűnös élvezet meta-vicc, hogy mi most azt csináljuk, amiről úgy tudtuk, nem szabad: rokkantakon nevetünk – és lehet, egyrészt mert valahogy sikerült az egészet szeretettelire hangolni, másrészt mert pont azok poénkodnak, akinek a kárára szól a vicc.

A Company Hungary

Ugyan kómába zuhanok a fel-felharsanó hollywoodi botrányok demagógiájától, miszerint transzszexualitást csak transz színész, testi fogyatékosságot meg csak fogyatékkal élő színész tud jól eljátszani, de eredendően helyzetidegen lett volna, ha Tilla, akinek minden mozgóképes munkájából az ő szociális érzékenysége süt, nem „valódi” szereplőkkel dolgozott volna.

Rupaszov szerepében Thuróczy Szabolcs az egyetlen, aki „csak” eljátssza a rokkantságot – de ő meg bármit eljátszik, itt sincs mit beszélni arról, hogy már megint mennyire remek. A főszereplőt alakító Fenyvesi „Wheelchairguy” Zoltán első filmszerepe ez, szerencsére azonban exhibicionizmusa, előadói rutinja, érzékenysége és tehetsége is bőven van, az arcát meg nagyjából filmvászonra találták ki, egy pillanatig sem tűnik amatőrnek – köszönhetően valószínűleg annak is, hogy a rendező elég teret adott az improvizációnak ahhoz, hogy Zoli mondatai önmagából táplálkozva szülessenek meg.

A Company Hungary

Mellette a Barbát alakító Fekete Ádám a skála túlsó végén mozog: rutinos színházi ember, játszik, rendez, és így tovább, és filmbeli szerepében is merőben másképp van jelen, ő beszél, ő játszik többet, a film humorának legalább feléért egy személyben felelős, egész jelenetnyi standupjai vannak, és Fenyvesivel alkotott kettősüknek ez a kontrasztja jobban működik, mint egynémely hollywoodi komikuspár kényszeredett vicceskedése. A mellékszerepekben Balsai Móni szokásosan jól működik, Danis Lídia pedig szép találat, remélhetőleg ezután gyakrabban láthatjuk – és szívesen írnám ugyanezt a maffiózó Radost alakító fergeteges Dr. Vitanovics Dusánról is, de az idegsebész doktorra, bármennyire szívesen nézném még, alighanem nagyobb szüksége van az egészségügynek, mint a filmszakmának.

A filmszakmának ugyanis – pátoszriadó! – pont elég lenne mindenki más, aki ezen a filmen dolgozott, csak ők legyenek. Legyenek csavaros történetek, szép alakítások, okosan vicces mozik, mélyre menni képes akciófilmek, legyen rá néző, hozzá háttér, pénz, posztó és József Attila.

Tiszta szívvel – színes, magyar akcióvígjáték, 90 perc – 9/10

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Doctor injecting a young child with a vaccination or antibiotic in a small disposable hypodermic syringe, close up of the kids arm and needle.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.