Kultúra

Kína – az ország, ahol minden városban furcsa épületekbe botlik az ember

Kína az elmúlt két évtizedben nem csak arról vált ismertté, hogy lemásolta a világ legismertebb épületeit, ikonikus termékeit, vagy épp alkoholt hamisított. Itt nőttek ki a földből a világ legfurább, vagy épp legbizarrabb épületei, amelyet nem ritkán világviszonylatban is magasan jegyzett építészek terveztek. Ennek kiváltó oka, a kínai ingatlanbumm épp olyan gyorsan halt el, mint ahogyan indult, így a tervből valósággá vált épületek jókora hányada üresen áll.

2014 októberében a kínai elnök, Xi Jinping egy beszédében kijelentette, hogy

nincs több fura épület

, de úgy tűnik, még az ő szava sem tudott megálljt parancsolni a furábbnál furább tervek megszületésének. Most ezek közül mutatunk be néhányat, amelyeket egymás mellé helyezve egy tökéletes élményparkot kapnánk.

A tízemeletes Tiancsi Hotel, 2000

1914zhkpkrardjpg

A három csillag – Fu (boldogság), Lu (szerencse) és Su (hosszú élet) – alakját mintázó hotel, aminek kapuja a fehér szakállú Su jobb lábán nyílik.

1914zuicuyf9mjpg

A Senjang közepén álló 25 szintes Fang Jüan, amely 2001-es átadása óta a város egyik nevezetessége

lk8ayqkf8tu5aacdhfta

A 2008-ig a világ legmagasabb épületeként ismert Tajpej 101 tervezője, C.Y. Lee ezzel az épülettel a Keletet és Nyugatot akarta egy épületbe olvasztani. Az elkészült irodaház a régi kínai pénzérmékre emlékeztet.

Az üveghegedű és zongora, Huainan, 2007

191554qx55syujpg

A Hefei Műszaki Egyetem diákjai által tervezett, a Huainan Fangkai Decoration Project Co. közreműködésével emelt épület egy születő városka reklámozására jött létre.

191553xbs3ls5jpg

A tradicionális kínai szeszesitalt, a pajcsiut (baijiu) gyártó Wuliangye Yibin központja, benne egy óriási palack italt mintázó irodaházzal, Yibin, Kína

An office building in the shape of a wine bottle is pictured in the Wuliangye Wine Company in Yibin city, Sichuan province, on Oct. 18, 2012. Wuliangye is one of the most famous wine brands in China. (credit: Imaginechina)

A pajcsiu gabonapárlat, legtöbbször rizsből vagy cirokból készítik, Kína egyik legkedveltebb itala.

pKtAw8B

A pekingi Vonalkód, 2008

18rwgle4fs7vzjpg

A hivatalosan Digital Beijing Building néven futó épületet a Studio Pei Zhu és az Urbanus álmodta meg. Érdekesége, hogy esti díszkivilágításban homlokzata is vonalkódokká változik, sőt, az utcára vetett árnyéka is hasonlóan viselkedik.

18rwghpx62i2wjpg

18rwgk2rn7py6jpg

A világ legnagyobb teáskannája, csészével, Mejtan

teapot-3

A kínai zöld tea bölcsőjének tartott vidéken megnyitott, 73,8 méter magas teamúzeumnak vajon lehetne átlagos alakja? A kínaiak szerint semmiképpen, így elkészítették a világ legnagyobb teáskannáját, amely legszélesebb pontján 24 méter átmérőjű.

SFgha8

A Star Trek legendás csillaghajója, a USS Enterprise, Fucsou, 2014

150526100653-netdragon-hq-780x439

Kirk kapitány hajóját Kína egyik leggazdagabb embere, a Star Trek-rajongó Liu Dedzsan építette, hogy cégének, a NetDragonnak méltó központja legyen.

23

A forma természetesen még mindig jogvédett, így Dedzsan a jogokat birtokló CBS-hez fordult, hogy engedélyezzék a másolat megépítését. Az amerikai televíziós óriás eleinte természetesen azt hitte, hogy a kínaiak viccelnek, de végül megadták az engedélyt, így végül zöld utat kaphatott a 45 milliárd forintos beruházás.

És ha mindez nem lenne elég, az épületben egy T-Rex csontvázának életnagyságú másolata áll.

A kunmingi óriásmobil

09d4db2f4099427dbb637a4e3d7d8fb2

A China Unicom irodaházaként működő tizenegy szintes épület ablakai a mobiltelefon gombjai és képernyője.

3c5bfc8a752849329ebe72e0d1f315be

Egy kínai orvos engedély nélkül, hegytetőre épített villája Peking közepén

18wzzn8ezxc3xjpg

Na jó, a hegytető nem volt igazi, sőt, így jobban megnézve egy huszonhat szintes ház tetejére helyezett sziklás hegycsúcsról van szó. A hat év alatt elkészült, 930 négyzetméter alapterületű otthonra tulajdonosa hétszáz millió forintnak megfelelő jüant áldozott, de a bíróság 2013-ban annak lebontása mellett döntött.

A per még további két éven át húzódott, bontását így csak 2015 augusztusában kezdhették meg. Kár érte.

A fehér hegedű-templom, Fosan, 2016

fosan

Az egyik fosani keresztény gyülekezet új imaházát, a hétszintes, óriási hegedűre hasonlító Yanbu-t néhány nappal ezelőtt, január 2-án adták át.

591

Fotók: Dramafever, wohezuile, Magiczne odkrywanie świata, Oddity CentralSouth China Morning PostOpenbuildingsEarthtripperCriENGLISHimgurCNN és Chinese Christian Daily

Ajánlott videó

Olvasói sztorik