Társasjátékról lesz szó, úgyhogy elöljáróban ismertetném a tárgyalandó témához fűződő viszonyomat: Scrable-lel akkor vagyok hajlandó játszani, ha közben a háttérben megy a tévé, mert egyszerűen megőrülök attól, hogy mindig ki kell várni, amíg a következő játékos tíz-tizenöt percig agyal a szaván, majd végül kirakja, hogy “LÓ”. Activity-zésre kizárólag sörözés közben vagyok képes; memóriajátékban pedig (tudják, amikor lefordított lapokból kell kiemelni a párokat) egy gyengébb képességű négyéves gyerek is hülyére ver.
Ennyi volt eddig a kapcsolatom a társasokkal, így amikor megkerestek, hogy nézzem meg az AZAKI nevű játékot, mert állítólag mindenkit beszippant, érthetően kicsit szkeptikus voltam.
Az AZAKI-sztori
A történet onnan indul, hogy Szilágyi Andrea, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium spanyol-latin szakos tanára meglepett egy-egy háromgyerekes baráti családot egy társasjátékkal. Így szokta: nem csokit visz ajándékba, hanem saját készítésű társast. Az AZAKI nevű pandás játékra hamar rákaptak a gyerekek, úgyhogy további családoknak is készült néhány darab.
A váratlan siker után Andrea már a forgalmazás lehetőségeit is fontolgatni kezdte – egészen addig, amíg meg nem ismertették a horrorisztikus gyártási költségekkel.
Fotó: Berecz Valter
A történetbe ekkor – 2014 végén – bekapcsolódott Andi egykori gimnáziumi barátnője, Maróthy Judit (egyébként a budapestUNDERGUIDE egyik alapítója), aki első látásra beleszeretett az AZAKI-ba, és felvetette, hogy meg kellene próbálkozni a közösségi finanszírozással (tudják, amikor az interneten a kedves ismeretlenek gyűjtenek pénzt egy számukra szimpatikus kezdeményezésre, mondjuk egy mozifilm vagy egy krumplisaláta elkészítésére).
A játékot – immár Judit projektvezetése mellett – felpakolták a Kickstarterre (az online kalapozás legmenőbb felületére).
Most nyolcfős csapatként (kettejükön kívül egy illusztrátor, egy fejlesztő pedagógus, egy lektor, egy PR-os, egy operatőr és egy webes) ügyködnek azon, hogy AZAKI világhírű legyen – de legalábbis, hogy beinduljon a játék gyártása.
A prototípus mellett házilag kinyomtatható verzió is létezik, ezt már most is kipróbálhatják a legszerencsésebbek; eddig több mint százan játszottak vele. „Imádják” – így válaszolt Judit a kérdésemre, hogy milyenek a visszajelzések; és abból, ahogy mondja, látszik, hogy ő sem közömbös a játék iránt.
A projektmenedzser
Néhány millió táblás játék lehet a világon; jól sejtem, hogy a Kickstarteren is kalapoznak újabbakra?
Jól gondolod, jelenleg körülbelül 650-féle játék gyártására gyűjtenek.
Akkor hogy lehet sikeres az Azaki? Mitől különleges? Mi a legnagyobb erőssége?
Például attól, hogy bizonyos értelemben hiánypótló. Ezt azok a fejlesztő pedagógusok mondták, akiknek megmutattuk a kész játékot. Az AZAKI ugyanis rengeteg részképességet fejleszt – a téri orientációtól az áltlános tájékozottságig; leginkább a rugalmas gondolkodást. De egyébként meg tök vicces játék, tehát úgy fejleszt, hogy közben még szórakozol is. Attól is különleges, hogy kombinálja az asztalnál ülős-lépegetős-dobókockás játékokat a szaladgálós-éneklős-kiabálós-elbújós nem asztali mókákkal.
A videóitokból kiderül, hogy ez úgy családi játék, hogy TÉNYLEG családi.
Igen, és ez lett volna a következő előny, amit említeni akartam: az AZAKI-nál nem áll fenn a veszély, ami általában jellemző a szülők és gyerekek közös játékára – hogy egyrészt anyu/apu öt perc után megunja, mert ugye hagynia kell a gyereket nyerni; másrészt, ha nem hagyja nyerni, akkor a gyermeknek lesz elege abból, hogy mindig kikap. Ebben a játékban a szülőnek nem kell belehelyezkednie egyik hálátlan szerepbe sem, mert itt játékmesterként vesz részt: irányít, aktívan, és valóban együtt játszik a gyerekekkel.
A videók angol nyelvűek, és úgy látszik a képeken, hogy a játék kártyái is. Magyar változat nem is lesz?
De, már létezik magyar-angol verzió, és készül a spanyol-angol is.
Kipróbáltátok felnőttekkel is? El tudom képzelni, hogy pár sör után roppant szórakoztató lehet haverokkal bújócskázni.
Kipróbáltuk, persze; sőt ha a kickstarteres akció kiugróan sikeres lesz, elméletileg felnőtt AZAKI-kártyás verzió is készülhet.
És sikeres lesz? Úgy láttam, eddig valamivel több mint 2.000 dollár gyűlt össze; a kitűzött cél pedig 40.000. Meglesz?
Bízunk benne. Még van három hetünk.
És ha összejön a pénz, mi történik?
Akkor legyártjuk az 1500 játékot azoknak, akik támogatták a projektet, és kipostázzuk nekik. És utána megnézzük, milyen lehetőségek vannak még – Magyarországon és a külföldi piacokon.
Van a történetben egy jótékonysági szál is.
Igen, megkerestük a Bátor Tábort, hogy szeretnénk őket is támogatni, ha már gyűjtünk. Ha valaki 15 euróval beszáll a Kickstarteren, akkor kap egy kinyomtatható verziót a játékból, plusz ezzel körülbelül egyharmad játéknyi támogatással hozzájárul ahhoz, hogy a Bátor Táboros gyerekek is kapjanak AZAKI-t.
Mi lesz, ha nem sikerül a gyűjtés?
Arra az esetre is készültek forgatókönyvek, de várjuk ki a végét.
Segíts a pandának!
Budán a Board Game Cafe nevű helyre vártak minket az alkotók – megnézhettünk egy igazi, élő azakizást, igazi, élő gyerekek részvételével.
„Most vitt el egy anyuka egy zokogó gyereket. Gondolom, veszített” – ezzel fogadott Valter kolléga, majd beléptünk a társasjátékosok mekkájába (igen, amint az egység neve is sugallja, ez egy kávézó, ahol társasjátékokat lehet kipróbálni).
Egy nagyobb asztalnál ülnek a kissrácok, láthatóan erősen koncentrálnak a játékmester szavaira:
Panda Bandi szülinapja van, de léggömbjeit elfújta a szél. Segítsetek neki visszaszerezni a lufikat, és aki összeszedi a legtöbbet, megnyeri a játékot!
– így kezdődik az azakizás; majd a játékmester sorra villantja a gyerekeknek az akciókártyákat (ezeket most nem mutatnánk be egyenként, de lényeg, hogy lehet velük lufikat szerezni,
például az egyik kártyalappal csöndre kényszeríthetjük, egy másikkal pedig mozdulatlan szoborrá változtathatjuk játékostársunkat – gyerekeknél azért ezek elég kemény kihívások).
Már a játékot kezdő személy kilétéről döntő kártyahúzásnál látszik, hogy a kis játékosoknak mindennél fontosabb, hogy ők nyerjenek. És ez a versenyhelyzet csak fokozódik. Az első akciókártyánál máris mindenki felpattan:
a lufit elviheti AZ, AKI* megtalálja a bújócskában elbújt játékmestert”.
A gyerekek befogják a szemüket, Andrea (a feltaláló) pedig bebújik a bárpult mögé. A rutinos (vagy leselkedő) játékosok közül kettő kapcsiból jó helyen kezd keresgélni. * igen, innen ered a játék neve
Pár dobás, néhány lépés, aztán jön a következő akció: „a lufit elviheti AZ, AKI legelőször mond egy sárga gyümölcsöt!” – szól a feladat, és az egyik kislány máris üvölti, hogy banán, és közben talán észre sem veszi, hogy
Aztán megint dobnak, és megint jön egy akciókártya: hajtogassatok papírrepülőt, és aki legmesszebre dobja, az kapja a lufit… és így tovább. A srácok tényleg nem unatkoznak, lélegzet-visszafojtva figyelik, hogy mi a következő feladat; ráadásul ha olyan mondat hangzik el a játékmester szájából, ami nem valós, akkor azonnal be kell kiabálni, hogy AZAKI! Erre mondunk egy példát: „a lufit elviheti az, aki ma sárkányháton érkezett” vagy „a lufit elviheti az, akinek az unokatesója egy kenguru”. Ezeknél a mondatoknál a rutinosabb gyerekek tényleg kapásból bemondják (pontosabban: beordítják):
(Azon gondolkodtam, hogy játéknak ez a része hogy zajlana LSD hatása alatt álló játékosokkal, bizonyára nem kis vita alakulna ki, hogy ki az, aki sárkányháton érkezett, és hogy a versenyzők rendelkeznek-e kenguru származású unokatesókkal. Szerencsére a játékot nem LSD-használók, hanem cuki gyerekek játsszák).
De ha már itt tartunk:az AZAKI-t hivatalosan 5 és 99 év közöttieknek ajánlják, ahol is a felnőttekre leginkább a játékmesteri szerep hárul, de simán el tudjuk képzelni, hogy egy sörözős baráti társaság is vinnyogva röhögve keresgélné a lakásban elbújt alkalmi Vágó Istvánt vagy Gundel Takács Gábort.
