Megszokottnak számító alkotópárost alakítasz Divinyi Rékával, a film forgatókönyvírójával, hogyan néz ki a munkafolyama, amikor ti együtt dolgoztok? Miként zajlott ez a Veszettek esetében?
Általában elég sokáig keresgéljük, mi legyen a téma, mert fontos, hogy mind a ketten azt érezzük, érdemes belefogni, és éveket foglalkozni vele, hogy film lehessen belőle. Könnyen jönnek a jó ötletek, de ha az ember egy-két napon belül kiszeret belőle, akkor az egyben jele annak is, hogy ez csupán egy futó kaland volt, nem igazi szerelem. Viszont a Veszettek ötlete az volt, és ehhez kellett Czető Bernát László is, akinek a regénye múlt héten került nyomtatásba. Ő elég régi barátunk, akivel mindenféle tévés, filmes projektben dolgoztunk együtt. Vele elég gyakran konzultálunk arról, ki mivel foglalkozik, így sokszor előfordul, hogy átküld valamit, olvassam el és véleményezzem, de ez fordítva is igaz. Egyszer átküldte ezt a könyvet, mert beszélt róla korábban és már akkor izgalmasnak hatott. Réka ekkor szívesebben készített volna valami vígjátékot, hiszen egy téma, amin dolgozik az ember, az elég sokáig meghatározza a hangulatát is. De közben azért más rendezőkkel is dolgozik vígjátékokon, így ki tudja élni magát más projektekben is, és végül rávehető volt a témára.
Az alapanyagon túl hogyan inspirálódtatok?
Beszéltünk újságírókkal, akik ismernek ilyen szélsőséges szervezeteket, jártunk nevelőintézetben, fiatalkorúak börtönében, ahol azoknak a fiúknak a karakterét kerestük, akik a bűnözés határán mozognak. Meg akartuk ismerni ezeket a srácokat, akik kisvárosból jöttek, kevés kitörési lehetőséggel bírnak, ahol elég nagy a munkanélküliség, generációkra visszamenőleg nem látnak mást, mint tétlenséget, ugyanakkor tele vannak energiával és néhányan közülük igazán értelmesek is. A végén arra jutottunk, hogy a mi szereplőink a film elején sokkal átlagosabb fiatalok, inkább csínytevők, mint bűnözők, de azért sok olyan tulajdonsággal találkoztunk, amit később felhasználtunk.
Nem volt benned félsz a témaválasztás miatt?
Elhivatottságot éreztem és az végig kitartott. Nem tudok és nem is szoktam okoskodni arról, hogy melyik filmet szeretik majd a nézők, vagy miként fogadják, esetleg milyen fesztiváldíjakat szerez. Azt tudom, ha egy téma érdekel, akkor az egyfajta szenvedély számomra, ami előrehajt, és egyszer csak megvalósul, miközben megtalálja a maga kifejezési formáját. Ha arra a vígjáték a legalkalmasabb, akkor vígjáték lesz, ha dráma, akkor dráma. A Veszettek esetén persze adott volt, hogy ez nem komédia lesz, de a Csak szex és más semmi ötlete sem volt vígjátéki alap: van egy nő, aki nagyon sokat sérül, és úgy akarja berendezni az életét, hogy ezt kizárhassa. Csak miután a cselekménybonyolítás egyre több és több komikus szituációt hozott, egyszer csak világossá vált, hogy a legmegfelelőbb formája ennek a vígjáték. Nem az volt a cél, hogy minél több nézőt hozzunk be a moziba, mégis közönségfilm lett.
A Veszettek esetén mi volt a cél, mit akartál kifejteni?
Nagyon érdekelt a manipuláció természete. Ács karaktere kezdetben megvezetett engem, hiszen a célkitűzéseivel abszolút lehet azonosulni, mint ahogy egy csomó más rendvédelmi szerv létjogosultságával is, egészen addig, amíg törvényes keretek között tevékenykedik. Ugyanakkor, ha egy olyan narcisztikus szereplő, mint Ács kerül vezető pozícióba, aki számára az önös szándék mindig felül fogja írni az közérdeket, az nagyon csúnyán vakvágányra juttathat mindent. Engem ennek a történetnek az elmesélése izgatott.
Zavar, amikor gárdafilmként hivatkoznak a Veszettekre?
Most már inkább csak röhögök rajta, mert az összes bélyeg, amit rásütöttek a filmre, az bőven azelőtt került rá, hogy bárki látta volna. Nem titkolt vállalása a filmnek, hogy egy szélsőséges szervezetről szól, de nem a Magyar Gárdáról mintáztuk. Ez a megfogalmazás leszűkít valamit, amit nem kéne, mert sok minden másnak is megfeleltethető. Akár Magyarországon, akár Európában, akár máshol.
Eljuthat ez a film azokhoz, akik ilyen szervezetek tagjai?
Nem szántam ennek a filmnek társadalomformáló szerepet, csak egy történetet akartam elmesélni. Viszont amikor Kazincbarcikán forgattunk, a statiszta fiúk, akik a szervezet tagjait alakították, megerősítették, hogy a taglalt jelenség létezik. Nagyon sok olyan srác van, aki alapvetően jó érzésű, de tartozni akar valahová, csatlakozik egy szervezethez és nem méri fel, hogy mivel azonosul, ráadásul adott esetben egy ponton túl már késő kiszállnia is. Ha ez a film eléri azokat a srácokat, akikben a jóindulat megvan, hívó szó lehet, hogy maradjanak észnél.
Nem félsz az extrém megnyilvánulásoktól?
Biztosan indulatokat fog provokálni ez a film, de ezt be kell vállalni. Ha az ember csinál valamit, akkor kap hideget, meleget. A Csak szex és más semminél szinte csak pozitív kritikákat kaptunk, szerették a kritikusok, szinte kivétel nélkül jókat írtak, dicséretözön jött. Ez csak egyszer történt meg, azóta kaptunk már negatívumokat. De azt is érdemes meghallani, mert lehet benne olyan, ami elgondolkodtat, amit be tudok építeni a következő filmembe. Ennél a filmnél azt érzem – amit marha nehezen mondok ki –, elégedett vagyok. Mert alapvetően csak a hibákat szoktam látni a filmjeimben. A Veszetteknél valamiért elengedtem ezt az önmarcangolást, és most örülök, hogy elkészült.
Mit szeretnél, mit érezzen a néző, miután megnézi a Veszetteket?
A szórakozás talán ilyenkor talán nem jó szó, mert ez egy komoly mondanivalóval bíró film, de úgy érzem, megpróbáltuk úgy elkészíteni, hogy ne legyen unalmas, így azt szeretném, élvezzék. De elsősorban azt kívánom, hogy elgondolkodjanak. Nem bánom egyáltalán, ha a film vitákat generál.
A film nem nevez nevén semmit, nincsenek cigányok, skinheadek, Magyar Gárda vagy Betyársereg. Mi van, ha mégis ezek jutnak a néző eszébe?
Nem akartuk nevesíteni semmit, mert akkor az egy propagandafilm lett volna, ahogy azt sem akartuk, hogy politikai pártok csatározzanak felette. Nem baj, ha párhuzamok jutnak eszébe a nézőnek, inkább az a probléma, ha valaki nem nézi meg, és úgy van róla határozott véleménye.
