Kultúra

A vérfarkasos Éhezők viadala az, amire szükségünk van

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2015. 10. 27. 13:38

Meglepetésként becsúszott a heti premierek közé egy meglehetősen bizarrnak ígérkező magyar mozi, a Verseny, ami valószínűleg egyáltalán nem film, inkább egy ügyesen kezelt médiahacknek tűnik.

UPDATE! Jól tippeltünk: megkeresésünkre a Well PR ügynökség elmondta, “A Magyar Vöröskereszt új véradó-kampány indítóeleme ez.”

Miután még egy milliárdos büdzséből készült, és bátortalanságát leszámítva jól sikerült magyar mozit is képes a teljes érdektelenségbe taszítani a hiányos promóció, így pláne nem igazán értem a Verseny címmel érkező magyar mozi alkotóit. (Nem mintha egyébként érteném.) A film ugyanis a ma reggeli sajtóanyag szerint már ezen a héten, október 29-én debütál a mozikban, annak ellenére, hogy eddig egy kósza szót sem hallottunk róla, pedig cserkészbecsszóra elég élénken követjük a honi filmgyártás történéseit, így aztán élünk a (reménykedő) gyanúperrel, hogy valamiféle médiahack az egész. Zsótér kolléga például arra gyanakszik, hogy

ez tuti egy véradás kampány

Már csak azért is, mert ahhoz, hogy kettő nap alatt tető alá hozza egy film marketingkampányát, talán még a kengyelfutó gyalogkakukk sem elég gyors. Ráadásul ilyenkor kedd tájban már megkapjuk a moziktól a csütörtöktől induló moziműsort, és erről a moziról egy szó sincs benne.

A film koncepciójáról álljon itt változtatás nélkül a Verseny című produkció sajtóközleménye.

Krisz (Inotay Ákos) emlékek nélkül ébred a végeláthatatlan erdőben és rövidesen rájön: akarata nélkül egy nem evilági lényekkel folytatott verseny főszereplője lett. Rádöbben, hogy vadásznak rá! Menekülés közben találkozik Katával (Trokán Nóra), az íjásszal, és lassan összeverődik a különleges fiatalokból álló csapat, a „Bátrak serege”. Egyedül Krisz az, aki nem tudja, hogyan lehetne a közösség hasznos tagja. Pedig a győzelemhez éppen az ő bátorságára és önfeláldozó képességére van szükség! Az idő fogytán van, közeleg a holdtölte…

Mikor azt gondoljuk, hogy minden elveszett és a sötétség uralkodik az emberiség felett… mindig megjelenik egy hős. Egy hős, aki felveszi a küzdelmet a Gonosz seregeivel és felülkerekedik. De van, amikor akkora a baj, hogy egyetlen hős nem elég! Két faj vetélkedik a túlélésért, a vérfarkasok ősi nemzetsége és az ember. A vérfarkasok a gyengékre, elesettekre fenik a fogukat. Azokra, akik képtelenek védekezni. Vajon képesek-e az emberek szembeszállni a veszéllyel? Egy, a világot behálózó szervezet megkezdi a „Bátrak seregének” szervezését. A tét az emberiség fennmaradása.

És bár totális harcra nem kerülhet sor, a verseny így is vérre megy – a fiatalok közül választják ki az önkéntes sokaságot, akik készek a vérüket adni egy jó ügyért.

Trailer is van, íme. Szintén gyanúsan profi ahhoz, hogy valami B-kategóriás nullbüdzsés vizsgafilm legyen.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.