Kultúra

A kajapornó Bradley Cooper nélkül is működne – Az ételművész kritika

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2015. 10. 23. 16:00

Az új Bradley Cooper-filmhez igazából nem is kell Bradley Cooper: Az ételművész nélküle is ugyanez az önjáró, kellemes moziélmény lenne. Kritika.
Korábban a témában:

Szeretem a gasztrofilmeket. A zsánerre jellemző kedvesség és életigenlés remek alternatívája a bugyuta limonádéknak, ha kockázatmentes szórakozásra van igényem, ráadásul a műfaj jobban sikerült darabjaiban már-már költői hitvallásként jelenik meg a jó étel mint olyan szeretete, mely üzenettel nehéz is, felesleges is vitatkozni. Enni jó, jót enni még jobb, együtt enni meg éppenséggel a békés együttélés történelemmel egyidős szimbóluma. A folyamat másik oldala sem kevésbé szimbolikus: a táplálás a törődés univerzális kifejezője, így aztán főzni tudni nem csak szimplán praktikus eszköze a túlélésnek, de a number one csajozós/pasizós fícsör társas együttélés általánosan elismert készsége, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy micsoda boldogító kreatív folyamat, igazi flow-élmény.

Ebből következően eredendően hálás filmtéma, kapunk is minden évben minimum egy nagyköltségvetésű álomgyári, és legalább egy tucat kisebb mozit a témában. Bradley Cooper, akinek a tavalyi Amerikai mesterlövésszel csak félig sikerült a McConaughey-trükk – azaz az átmenet a szépfiú-szerepekből a fajsúlyos drámai alakításokba – újra a könnyebb témák felé fordulva gyorsan leforgatott néhány súlytalan szerepet, és sűrű programjába egy gasztromozi, Az ételművész (Burnt) főszerepe is belefért. Sok hozzáadott értéke ugyanakkor nincs sajnos: ez a film nélküle is ugyanennyire működne.

Kissé kusza történetünk kezdetén a Cooper alakította Adam Jones épp letölti önmagára kiszabott büntetését: zűrös múltja miatt vezeklésként arra ítélte magát, hogy első osztályú séf létére kagylót pucoljon egy sokadrangú étteremben – de csak addig, míg eljut az egymilliomodik megpucolt darabig, mely után egy szó nélkül ott hagyja munkahelyét. Persze csak miután gondosan feljegyezte a sorszámot kis noteszébe: kissé kényszercselekvő a szentem. Megbűnhődve kellően ködösen emlegetett gonosztettei után Londonba utazik, ahol egyfelől a legváltozatosabb kulináris élvezeteket kínálják manapság, másfelől meg egykori mentorának fia, Tony éppen ott üzemeltet hotelt és éttermet. A cél visszakapaszkodni a csúcsra, melyhez a harmadik Michelin-csillaga megszerzése a kapaszkodó. Nehezítés persze bőven akad, hiszen épp a sokat emlegetett zűrök miatt nem épp ő a legnépszerűbb séf a városban, egykori harcostársai gyűlölik, új tehetségeket toborozni sem egyszerű, és Tonyt is csak finom zsarolással sikerül rávenni, hogy bízza rá éttermének újragondolását. Az sem segít, hogy főhősünk ráadásul egy borderline OCD-s, összeférhetetlen, mániákus paraszt, aki szerint csak az jó, amit ő maga csinál.

Fotó: Forum Hungary

A film története tehát nincs túlbonyolítva, a csapat összeállítása – konfliktusok – próbatétel – bukás – új esély – felismerések vonalon halad a kiszámíthatóan megnyugtató vég felé, de hát nem is thriller-szintű akciókat vagy karakterdrámát várunk a zsánertől. Az ételművész márpedig kimaxolja a zsánert, kimagasló színészgárdával biztosítva, sőt, túlbiztosítva, hogy működjön a recept (érted). Ami egyébként feleennyi remek színésszel is nagyjából pont ugyanezt tudná, így jelenlétük igazából „csak” a néző kényeztetése: nyilván nem fogunk tiltakozni, ha a villanásaiban is elragadó Alicia Vikandert vagy az Életrevalók óta körülrajongott Omar Sy-t kell nézegetni egy kellemes hangulatú filmben, és a mindig briliáns Emma Thompson jelenléte sem ront a helyzeten.

A sztárparádé egyébként szépen rímel a fine dining lényegére: jó alapanyagokat ügyesen kombinálva akkor is remek dolgok születnek, ha nem feltétlenül találjuk fel újra a spanyolviaszt. Az Amerikai mesterlövész után ismét Cooper oldalán szereplő Sienna Miller sem játssza le a csillagokat az égről, nem is követeli meg a szerep, ám a karakter működik – sőt, igazából érdekesebb, mint a főszereplő – és ez a lényeg, Tony (Daniel Brühl) figurájával meg végre egyszer egy film úgy említi meg a homoszexualitást, ahogy azt egy boldogabb világban kezelni illenék: csak úgy mellesleg, fakszniktól mentes természetességgel.

Hogy a remek színészgárda, vagy önnön középszerűsége miatt, de éppen maga a főszereplő Bradley Cooper nem tud emlékezetes lenni a filmben. Míg karakterének éppen arról kellene szólnia, hogy ez az ember megismételhetetlen, kimagasló, karizmatikus tehetség, aki már puszta jelenlétével többé, jobbá teszi környezetét, a néző nemhogy nem tudja átélni a zsenialitás ellenállhatatlan vonzóerejét, de én éppenséggel azt éreztem, hogy ez a film tetszőlegesen kiválasztott bármely, még épp a megközelíthetőségig jóképű színésszel körülbelül ugyanennyire működne.

Az ételművész igazi klasszikus, feelgood gasztromozivá áll össze: nem akar különösebben világmegváltó lenni – mint főszereplője, aki szájából elhangzik a kulcsmondat, miszerint ő igazából nem akar mást, csak megsütni néhány szelet halat –, megelégszik azzal, hogy nyálcsorgatóan szép közelképekben megmutathassa, milyen gyönyörű a közepesen átsütött hús rózsaszínje, meg amikor egy vajkocka sercegni kezd a serpenyőben.

Az ételművész (Burnt) – színes, amerikai vígjáték, 90 perc – 7/10

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.