A vasárnapi Sztárbox szoros meccseket hozott, ilyen volt Varga Viktor és Dóra Béla összecsapása is, ahol döntetlenre hozták a bírók a meccset, végül az énekest juttatták tovább. Nem volt egy élvezetes bunyó, ennek Rácz Jenő is hangot adott:
Milyen ez a meccs, gyerekek? Ütnek, rúgnak mindent, amit látnak.
Tény, hogy az énekes és a színész többször ölelték egymást a ringben, komoly bokszmeccshez képest jóval többször történt meg ez a jelenetsor. Erről Dóra Béla úgy nyilatkozott a story.hu-nak, hogy eltaktikázta magát.
Tény, hogy a kelleténél többször fogtam rá Viktorra, úgy húztam magamhoz, mint egy anya a csecsemőjét, de ez egy tudatos lépés volt a részemről. Nagyon elfáradtam, szerettem volna egy kis szusszanásnyi időt nyerni, de eltaktikáztam magam
– mondta a színész, akit a ringbíró többször figyelmeztetett szabálytalanság miatt.