Kultúra

Kulisszatitkok derültek ki Robbie Williams budapesti koncertjéről

Két hét múlva a magyar fővárosban kezdi új turnéját Robbie Williams. A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója április 25-én a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be Swing Both Ways Live című koncertshow-ját.

Tizennyolc kamion, nyolc busz és négy teherautó szállítja a felszerelést a turné során városról városra. A technikai stáb nyolcvanfős, saját szakács és konyhai személyzet utazik mindenhová, Robbie Williams öltözőjének berendezését is szállítják. A produkciónak egy több mint 120 fős magyar technikai személyzet fog dolgozni, segít a budapesti színpad építésében, illetve a koncert után a bontásban – közölte a szervező Live Nation pénteken az MTI-vel.

Nincs előzenekar

A show-t 270 fokos szögre tervezték, a kivetítőket, a vizuális elemeket és a hangosítást is ennek megfelelően helyezik el. A lámpákat és a projektorokat több mint kilencven ponton függesztik fel, összesen ötventonnányi felszerelés fog a színpad felett “lógni”.

Nem lesz előzenekar, Robbie Williams április 25-én 20 óra után néhány perccel lép színpadra, a koncerten egy, legfeljebb 20 perces szünet lesz. Tizennégy zenész, három vokalista és nyolc táncos dolgozik az énekes mellett, és színpadra lép húsz, 8 és 10 év közötti gyermek is. A rákosligeti Gregor József Általános Iskola alsó osztályos, ének-zene tagozatos diákjai a High Hopes című dalban énekelnek együtt a világsztárral az Arénában.

A hírek szerint a turnéra Robbie Williamsszel tart édesapja, Pete Conway, az Anglia-szerte ismert komikus is. A budapesti start másnapján már Prágában ad koncertet az énekes, majd két bécsi fellépés után Olaszország, Hollandia, Németország, Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, Portugália, Svájc következik. Az Egyesült Királyságban júniusban és júliusban összesen 17 koncertje lesz, szeptemberben pedig Ausztráliában zenél.

Szigorú ellenőrzésre lehet számítani

A koncertre nem lehet behozni videokamerát, profi fényképezőgépet, hangrögzítő eszközt, illetve lézerpontozót. Ezeket a bejáratnál szigorúan ellenőrizni fogják – közölte a Live Nation.

A 40 éves brit énekes, a Take That egykori tagja mintegy 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el eddig világszerte. Kilenc albuma vezette az angol slágerlistát, és ő a legtöbb lemezt eladó énekes a brit popzene történetében.

A világsztár tavaly novemberben jelentette meg tizedik stúdióalbumát Swing Both Ways címmel. Az anyag Williams egyik legsikeresebb lemeze, a 2001-es Swing When You’re Winning folytatásának tekinthető, klasszikus slágerek szvinges feldolgozásai, új dalok és duettek egyaránt szerepelnek rajta, utóbbiakat Lily Allennel, Michael Bubléval, Kelly Clarksonnal, Olly Mursszel és Budapesti Tavaszi Fesztiválon nemrég fellépett Rufus Wainwrighttal rögzítette.

Robbie Williams legutóbb 2006 júliusában járt Budapesten, akkor Intensive Care című albumát mutatta be a Puskás Ferenc Stadionban. Az énekes többször nyerte el a Brit Awardsot, mint bárki más a könnyűzene történetében: 17 alkalommal. Hat lemeze került fel a minden idők legjobban fogyó lemezeinek százas listájára Angliában, 2006-ban 1,6 millió jegy fogyott el koncertjeire egyetlen nap alatt. A Robbie Williamsszel a soraiban visszatérő Take That 2010-es lemeze, a Prestige a század leggyorsabban fogyó albuma lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik