Kultúra

Utcákat neveznek el Robbie Williams dalaiból

A jövőben utcák viselik Robbie Williams egyes dalainak címét szülővárosában, a nyugat-angliai Stoke-on-Trentben.

A brit popsztár február 13-án ünnepli 40. születésnapját, de hogy hol, azt még nem tudni. Mindazonáltal a város, ahol született és felnőtt, Robbie-nappá nyilvánította a jeles dátumot, és szerte az országból, sőt a nagyvilágból is vár vendégeket a február 5-án kezdődő ünnepségekre.

Ezek részeként emléktáblát avatnak Williams egykori lakóhelye közelében és legnagyobb slágereiről nevezik el egy új lakónegyed több utcáját, így például lesz majd Angels Way, Candy Lane és Supreme Street. Február 5-étől az énekes egykori iskolái és az általa támogatott futballklub, illetve gyermekintézet “vezeti fel” különféle rendezvényekkel a  Robbie-napot. Az események egy része adománygyűjtést szolgál.

Robbie Williams a város egyik leghíresebb globális exportcikke a stoke-i kerámia mellett – jelentette ki Mohammed Pervez polgármester. Az énekes “globális szupersztár”, aki azonban “sosem felejtette el, honnan jött” – tette hozzá. A polgármester reményei szerint az évforduló látványos megünneplése sok új érdeklődőt vonz arra a már meglévő túraútvonalra, a Robbie Williams-ösvényre, amely a sztár egykori lakóhelyeit és a dalaiban megénekelt egyéb helyszíneket köti össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik