Kultúra

Egy hét az idősekért

Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr (EESZI) a „Fejlesztés a szolgáltatásokban rejlő jobb kiaknázásával és a partnerkapcsolatok erősítésével” projekt keretében 2013. október 8-11. között megrendezi nyitott kapuk programsorozatát Egy hét a győri idősekért címmel.

A nyílt napok keretében az érdeklődők felkereshetik az EESZI által működtetett 12 klubot, szerdai napon a Cuha utcai Idősek Otthonát, valamint az együttműködő partnerek által biztosított helyszíneket, ahol érdekes programokon vehetnek részt.

A programok közül néhány:

2013.10.08. (kedd)
Idősek és a média – kommunikáció szerepe a mindennapokban
Időpont: 10.00-11.30
Helyszín: Egyetemi Stúdió (9026 Győr, Egyetemtér 1.)

A projekt keretében a klubtagok és vendégeik látogatást tesznek az egyetemi stúdióban a Győr plusz média munkatársainak segítségével. A résztvevők megismerkednek a „hírkészítés” rejtelmeivel és betekinthetnek egy egyetemi stúdió mindennapi életébe.

Programnyitó rendezvény
Időpont: 14.00-18.00
Helyszín: Bridge Hallgatói és Oktatói Klub

A programnyitó rendezvény első felében bemutatja új színdarabját az EESZI klubtagjaiból verbuválódott színjátszó csoport. A rendezvény második felében vidám játékos vetélkedőn vesznek rész a klubtagok, ahol nem csak szellemi frissességükről, hanem kreativitásukról is számot adhatnak a résztvevők. A rendezvényre 100 klubtagot várnak

2013.10.09. (szerda)
Jót egyen mindenKOR  – az egészséges táplálkozás idős korban
Időpont: 10.00-11.30
Helyszín: Bridge Hallgatói és Oktatói Klub

A délelőtt keretében az idősek klubjának tagjai és vendégeik ételkóstolón vehetnek rész dietetikus szakember vezetésével. A program fókuszában a megfelelő ásványi anyag, energia és folyadék bevitel áll. A kóstoló keretében a résztvevők megismerkednek korszerű és egészséges táplálkozási alapanyagokkal és az abból előállított kész élelmiszerekkel.

2013.10.10. (csütörtök)
Tánc-Karban-Tartunk  – társastánc az idősek életében
Időpont: 10.00-11.30
Helyszín: El Paso Tánc & Rendezvénycentrum

Az élet alapeleme a mozgás, nincs ez másként idős korban sem, klubtagjaink segítségével ezt szeretnénk megmutatni idős kortársaik számára. A társastánc, olyan időtöltés ahol a résztvevők egy pillanatra kiszakadnak mindennapi gondjaik, nehézségeik börtönéből és jól érzik magukat.

2013.10.11. (péntek)
Napsugaras Őszutó Klubtalálkozó
Időpont: 15.30-20.00
Helyszín: NYME AK tornacsarnoka (9022 Győr, Liszt F. u. 42.)

A Napsugaras Őszutó Klubtalálkozót az EESZI által működtetett idős klubok tagjai számára rendezik meg. A program keretében Dr. Somogyi Tivadar, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere köszönti a klubtagokat, majd finom vacsora és kellemes zeneszó mellett jó hangulatban töltenek el résztvevőink egy vidám délutánt. A rendezvényre 250 klubtagot várunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik