Kultúra

Csillagok háborúja: újra bűzlik a rókabőr

Még csak az előzményszéria első darabja került a mozikba 3D-ben, a klasszikus trilógia hatodik megjelenését fogja elszenvedni 2015-ben. Negyven év plasztikája Lucas-módra.
Kapcsolódó cikkek

Megérkezett George Lucas legújabb rókabőr szériájának első darabja a magyar mozikba: a 3D-s Csillagok háborúja I. epizód: Baljós árnyak. Bár a most (másodszor) bemutatott film a második trilógia első darabja, az 1977-ben bemutatott Új Reménnyel kezdődő „eredeti” sorozat három része már a hatodik megjelenését szenvedi majd el a 3D-sítéssel. Most, hogy jól összekavartuk a kedves olvasót a számokkal, egy fénykardvágással tegyünk is rendet a verziók között.

Réges-régen…

Az űrsikló még csak szállítógép tetején emelkedett a levegőbe, a mobiltelefonok pedig luxuscikknek számítottak, amikor bemutatták George Lucas 1977-es Csillagok háborúja című filmjét, amely a hihetetlen siker mellett egy csapásra megváltoztatta a filmkészítés addig megszokott trendjeit. Persze ha mostani szemmel nézzük az űropera speciális effektusait, összehasonlítva a legújabb szupermozik látványvilágával, már mosolygunk a hőskor technikai megoldásain, viszont borzongató nosztalgiával gondolunk vissza az első találkozásra Luke Skywalkerrel, Leia hercegnővel, Han Soloval és a gonosz Darth Vaderrel.

Digitálisan felújított

Lucas sokáig nem nyúlt a klasszikus szériához, amely az 1980-as A Birodalom visszavág és az 1983-as A jedi visszatér című részekkel lett teljes. Egy jó ideig különféle játékbabák, videojátékok, képregények, könyvek, no meg a rajongók tartották életben a Star Wars-legendát. A trilógiát először a kilencvenes évek közepén porolták le, amikor VHS-kazettán, digitálisan felújított képpel és hanggal dobták a piacra. A számítógéppel generált trükkök ebből a verzióból még hiányoztak, de megmaradt a mozik eredeti bája, az akkor elérhető legjobb kép- és hangminőséggel fűszerezve. Emlékeim szerint Magyarországon nagy sikert aratott ez a változat, hiszen először juthattunk hozzá a filmekhez úgy, hogy ízléses egyencsomagolásban árulták. 1994-et írtunk ekkor.

Speciális kukac Jabba

Három évvel később jött az első komolyabb sebészeti beavatkozás a Csillagok háborúján. A mozikban bemutatott és VHS-en is kiadott Star Wars: Special Edition egy sor új, digitálisan feltupírozott jelenetet tartalmazott. A Jurassic Parkot követően talán nem meglepő, hogy elszaporodtak és élénkebbé is váltak a Tatooine-bolygó sivatagos világát benépesítő dinoszaurusz-szerű lények. Szintén emlékezetes, ahogy Han Solo, a Harrison Ford által megformált csempész, virtuális keringőt jár Jabbával, a galád gengszterrel, aki itt inkább egy szomorú, nagyra hízott kukacra emlékeztetett, nem pedig a Jedi visszatér minden hájjal megkent csigaszerű lényére. Összességében sok újdonságot tartalmazott a speciális kiadás, de a digitális trükkök gyermekbetegségei még jócskán látszottak a pergő képkockákon.

Messzi-messzi galaxis korongon

Hét évet kellett várni Lucas újabb tupírjára, ám ezúttal a mozipremier elmaradt. A kétezres évek elején a DVD elterjedése előrevetítette az újabb klasszikus Star Wars adagunkat, ráadásul Lucas ekkor készült bemutatni az új széria záró epizódját a Sithek Bosszúját. A Csillagok háborúja DVD-verziója három dolog miatt marad emlékezetes: egyrészt sokat váratott magára, kicserélték benne a kukacra hajazó Jabbát egy eredetihez hasonló példányra, és a maszk nélküli Darth Vadert/halott Anakin Skywalker szellemét megformáló Sebastian Shawt leváltották Hayden Christensenre, aki az előzmény szériában formálta meg a bukott jedi fiatal énjét.

Kék lézersugár

Amikor a blu ray-verzió első kimaradt jelenetét bemutatták a filmvásznon, a nézők ovációját hallgatva senki sem gondolta volna, hogy George Lucas nemsokára rajongók százezreinél húzza majd ki a gyufát a pislogó ewokok és a sárkányhangú Obi-Wan Kenobi miatt. A viccé silányult változtatásokat Darth Vader „Noooooooo” felkiáltásával koronázta meg az alkotó a Jedi visszatér kulcsjelentében, amikor a Sith nagyúr életét feláldozva megmenti a fiát a gonosz császár erővillámaitól.

A legújabb, háromdimenziós Új reményre még legalább három évet kell várni. Ugyan Lucas továbbra is az 1997-es speciális kiadást tartja a kanonizált változatnak, nem tennénk arra nagyobb összeget, hogy 2015-ben nem esik neki mesterművének egy metszőollóval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik