Nagyvilág

Ezrek tüntettek Marosvásárhelyen az iskola megszüntetése ellen

A Római Katolikus Gimnáziumot a bezárás fenyegeti, ami miatt az egyházak is tiltakoznak.

Több ezren tüntettek szerda délután Marosvásárhelyen a megszüntetés határára jutott helyi Római Katolikus Gimnázium védelmében. A Római Katolikus Státus Alapítvány által szervezett tüntetésre egész Erdélyből érkeztek résztvevők, és a jelenlévőket a testvéregyházak vezetői, közöttük Kató Béla erdélyi református püspök is megáldotta.

A külügy berendelte a román nagykövetet
A marosvásárhelyi iskolaügy miatt.

Tiltakozó beszédében Jakubinyi György római katolikus érsek bizakodásának adott hangot azért, hogy Románia kormánya,

mely elfogadta a római katolikus egyház törvénykönyvét, amely az iskolákat értéknek tekinti, amely elfogadja a megyéspüspök jogát az iskolák létrehozásának a kezdeményezésére, mely elfogadja a szülők jogát a szabad iskolaválasztásra, nem fog elmenni annak a közösségi akaratnak a folyamatos kinyilvánítása mellett, hogy ennek az iskolának működnie kell.

A tüntetésen Kapás Barna olvasta fel a szülők kiáltványát, amiben kijelentették: azt várják az oktatási minisztertől, hogy kormányhatározat vagy miniszteri rendelet által biztosítsa az iskola működését.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik