Nagyvilág

Levágta a felesége ujjait a férfi, hogy a nő ne tanulhasson

Korábban többször megfenyegette 21 éves feleségét a bangladesi Rafiqul Islam, hogy ha nem veri ki a fejéből a továbbtanulást, annak következményei lesznek. Az Egyesült Arab Emírségekben vendégmunkásként dolgozó férfi aztán egy aljas trükköt bevetve, levágta Hawa Akhter jobb kezének mind az öt ujját.

A 30 éves férj szívélyesen közeledett Akhterhez, és mosolyogva azt mondta neki, hogy be akarja kötni a szemét, mert meglepetése van számára. A fiatal nő készségesen beleegyezett, bár nyugtalankodni kezdett, amikor a férje a száját is leragasztotta. Mégis kinyújtotta a férfi felé a tenyerét, amikor az azt mondta neki, mindjárt beleteszi az ajándékot. A férj egy éles kést vett elő, és kíméletlenül levágta a felesége ujjait, amiket aztán egy rokona rögtön a kukába dobott, nehogy az orvosok majd vissza tudják varrni.

Az eset Banglades fővárosában, Dakkában történt, amikor a férfi egy időre hazatért a munkából. Később a rendőrségen bevallotta tettét, amit féltékenységgel indokolt. Azt mondta aggódott, hogy a főiskolára készülő nő elhagyja majd, mert ő csak a 8 általánost tudta elvégezni. A férfit maradandó károsodást okozó súlyos testi sértéssel vádolják. Az országban működő emberi-jogi szervezetek súlyos büntetést követelnek a bíróságtól.

Hawa Akhter azt mondja, lassan megtanul majd bal kézzel írni, mert eltökélte, hogy minden áron felsőfokú végzettséget szerez. A fiatal nő visszaköltözött a szülei házába. Az ő esete csak egy azok közül, melyeknek tanult nők esnek áldozatul Bangladesben. Júniusban egy munkanélkülivé vált férfi kinyomta a Dakkai Egyetemen tanársegédként dolgozó felesége szemeit. Nem bírta elviselni, hogy a nőa tovább akart tanulni egy kanadai egyetemen.

(Daily Mail)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik