Nagyvilág

Alakul a kormányválság Horvátországban

Lemondott Ivan Vrdoljak, a liberális Horvát Néppárt (HNS) elnöke, mert pártja elnökségi tagjai nem támogatták a koalícióra lépést a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ).

A HNS elnöke kedden késő este, több órán át tartó elnökségi ülés után jelentette be visszavonulását. Mint mondta: a párt megosztott volt a koalícióra lépést illetően, ő pedig nem akarta, hogy a HNS szétszakadjon.

Sajtóértesülések szerint a HDZ három miniszteri helyet ajánlott a HNS-nek, valamint Ivan Vrdoljaknak felajánlotta a miniszterelnök-helyettesi posztot.

Ezt megelőzően Andrej Plenkovic horvát kormányfő a HDZ keddi bővített elnökségi ülése után újságíróknak úgy nyilatkozott: a HDZ támogatja az együttműködést a HNS-vel. Mindazonáltal hozzátette, hogy pártja kész más parlamenti pártokkal is tárgyalni, de ugyanúgy az előrehozott választásokra is felkészült.

A HNS-nek kilenc képviselője van a parlamentben, akik az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) listáján jutottak be a nemzetgyűlésbe. A Zoran Milanovic vezette szociáldemokrata kormányban koalíciós partnerei voltak az SDP-nek, Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter, a párt előző elnöke, Vesna Pusic pedig miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter volt.

Horvátországban kormányválság alakult ki, miután Andrej Plenkovic kormányfő nemrég kezdeményezte a kisebbik koalíciós párt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) minisztereinek leváltását, mert támogatták az ellenzéki szociáldemokraták bizalmatlansági indítványát a pénzügyminiszterrel szemben. A koalíció felbomlásával a parlamenti többség is bizonytalanná vált. Ha a kormányfőnek nem sikerül az új többség létrehozása, amelyet a helyhatósági választások utánra ígért, várhatóan néhány hónapon belül előrehozott parlamenti választást tartanak, két év alatt a harmadikat.

A Promocija plus ügynökség által június 1-3. között, a helyhatósági választások második fordulójának finisében végzett közvélemény-kutatás szerint egy előrehozott parlamenti választás esetén a kormányzó HDZ lenne a választások relatív győztese.

A HDZ továbbra is a legnagyobb támogatottságnak örvend, így a mostani felmérésben is az első helyen végzett 34 százalékkal (a múlt hónapban 30,8 százalékon állt). Az SDP a májusi csökkenés után júniusban növelni tudta népszerűségét, 24,1 százalékról 24,8 százalékra.

A két nagy párton kívül az 5 százalékos parlamenti küszöböt a Híd (7,2 százalék) és az Élőlánc politikai szervezet (6,1 százalék) lépte át. Minkét párt jelentősen veszített támogatottságából az elmúlt hónapban. A HNS 3 jelenleg három százalékon áll.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik