Nagyvilág

Törölték a Wikipedia-vezér meghívását az isztambuli World Cities Expora

Visszavonták Jimmy Wales, a Wikipédia alapítójának meghívását a közelgő isztambuli World Cities Expo nevű rendezvényre, amelyen városok mutatkoznak be a világ számos országából - jelentették be kedden a török hatóságok.

Múlt szombaton a török hatóságok az egész országban elérhetetlenné tették a Wikipédia internetes enciklopédia oldalait, melyek azóta sem érhetőek el. A kormány a lépést azzal indokolta, hogy az említett weboldalon olyan cikkek jelentek meg, melyek Törökországot terrorcsoportokkal kapcsolták össze – közölte az Anadolu török állami hírügynökség.

Jimmy Wales, a Wikipédia alapítója szombati Twitter-bejegyzésében bírálta a hatósági intézkedést.

Az információhoz való hozzáférés alapvető emberi jog

– fogalmazott, a török népnek pedig azt üzente, mindig mellettük fog állni és harcolni fog ezekért a jogaikért.

Az isztambuli nagyvárosi önkormányzat keddi közleményében jelezte, hogy a Wikipédia-alapítót már tájékoztatták arról, hogy többé nem szerepel a nemzetközi kiállítás vendégeinek listáján. A World Cities Expót május 15. és 18. között tartják meg.

Az országban eddig több tízezernyi weboldallal, egyebek között a különböző közösségi oldalakkal – például a Twitterrel -, valamint a YouTube videomegosztó csatornával szemben is vezettek már be korlátozásokat, vagy blokkolták elérhetőségüket. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik