Hungarian Foreign Minister Peter Szijjarto attends a press conference with his Russian counterpart Sergei Lavrov of Russia at the ministry in Budapest on May 25, 2016.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Külföld

Szijjártó Péter szerint, mit ad Isten, mióta Trump az elnök, senki nem bántja Orbánt

24.hu
24.hu

2017. 03. 23. 10:52

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta alapvetően megszűntek Washington részéről azok a bírálatok, amelyek az előző vezetés idején a magyar demokráciával kapcsolatban hangzottak el – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában.

A magyar diplomácia vezetője azután nyilatkozott az AP-nek, hogy az amerikai fővárosban szerdán részt vett a terrorellenes nemzetközi konferencián, amelyen összesen 66 ország külügyminisztere és két nemzetközi szervezet képviselője volt jelen.

Szijjártó Péter az interjúban sajnálatosnak nevezte a Barack Obama korábbi amerikai elnök vezetése alatti “nagyon rossz” amerikai-magyar politikai kapcsolatokat. Szerinte a helyzet javult, mióta Trump világossá tette, hogy az amerikai külpolitika középpontjában többé nem a “demokrácia exportja” áll.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.