Nagyvilág

Amerika további ezer katonát küldhet az Iszlám Állam elleni harcba

A Reuters hírügynökség értesülései szerint Washington azt fontolgatja, hogy akár további ezer katonát küld az Iszlám Állam elleni harcba.

A hírügynökség névtelenséget kérő kormányzati tisztségviselőre hivatkozva közölte szerdán az információt. A katonákat az amerikai kormányzat Kuvaitba telepítené, ott állomásoznának “tartalékosként” mindaddig, amíg az amerikaiak támogatta erők meg nem kezdik az Iszlám Állam elleni harc felgyorsítását Szíriában és Irakban.

Korábban nem került nyilvánosságra, hogy a Trump-kormányzat ilyen terveket fontolgatna. A Reuters forrása szerint azonban e katonák telepítése nagyobb lehetőségeket adna a terepen lévő amerikai katonai parancsnokoknak arra, hogy rugalmasan és gyorsan válaszolhassanak a váratlanul jelentkező kihívásokra, maguk dönthetnék el, hogy igénybe veszik-e a Kuvaitban állomásozó amerikai katonákat. A Reuters megjegyzi: ha ez így lesz, akkor ez elmozdulást jelent az előző elnök, Barack Obama politikájától.

Egyelőre azonban nem világos, hogy az elképzelés élvezi-e James Mattis védelmi miniszter támogatását. Jeff Davis százados, a Pentagon szóvivője nem kívánta kommentálni az információkat.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik