Essen, 2016. december 6.
Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke szavazókártyájával pártjának esseni kongresszusán 2016. december 6-án. (MTI/EPA/Kay Nietfeld)
Külföld

Merkel: Nagy éberségre van szükség

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 02. 23. 16:37

A Litvániába vezényelt német NATO-katonákról szóló alaptalan híresztelés ügye azt mutatja, hogy nagyon éberen kell figyelni az álhírekre, mondta a német kancellár csütörtökön Berlinben a litván miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.

Saulius Skvernelis-szel tartott tájékoztatóján Angela Merkel kérdésre válaszolva hangsúlyozta: fontos volt, hogy a litván és német partnerek gyorsan feltárták az ügyet, hiszen a hamis hír így gyorsan “eltűnt”, de az eset arra int, hogy az álhírek esetében “nagy éberségre” van szükség.

A napokban a litván sajtóban elterjedt jelentés szerint a NATO jelenlétének megerősítése részeként a balti országba érkezett német katonák megerőszakoltak egy fiatal helyi lányt. Illetékesek megállapították, hogy nem történt ilyen eset, és az alaptalan vádaskodást egy olyan országból terjesztették, amely nem tagja az Európai Uniónak.

Németország nemcsak a NATO keretében támogatja Litvániát, hanem a fehéroroszországi Osztrovecnél orosz kivitelezésben épülő atomerőmű ügyében is, jelezte Angela Merkel.

A litván fővárostól, Vilniustól mintegy 50 kilométerre a litván hatóságok tiltakozása ellenére épülő nukleáris létesítményről szólva a német kancellár hangsúlyozta, hogy gondoskodni kell a biztonsági előírások betartásáról, és minél magasabb technikai szabványokat kell érvényesíteni a beruházásnál.

Németország azt is szorgalmazza, hogy engedjenek be nemzetközi ellenőröket az építkezésre, és biztosítsanak nekik hozzáférést az atomerőmű dokumentációjához – mondta.

Hozzátette: “Csernobil óta tudjuk”, hogy a nukleáris energia határokon átívelő, és a biztonságot tekintve kiemelt jelentőségű ügy, ezért “Oroszországgal is mindig beszélni fogunk arról, hogy mennyire fontos ez mindenkinek, az Oroszországban és az EU-ban élő embereknek is” – mondta Angela Merkel.

Saulius Skvernelis aláhúzta, hogy nem litván-fehérorosz vitáról, hanem regionális jelentőségű ügyről van szó, amely azonban Litvánia számára “életfontosságú kérdés”, mert egy olyan atomerőmű épül az ország közvetlen közelében, amely “nem biztonságos”.

Skvernelis hangsúlyozta, hogy az EU-nak “nincs alternatívája” hazája számára, és Litvánia a NATO iránt is elkötelezett. Ezt jelzi, hogy már az idén a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összegre emeli védelmi kiadásait, teljesítve a 2014-es NATO-csúcson tett vállalását.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.