Nagyvilág

Sorozatban hőbörgött Trump a muszlimrendeletét támadók miatt

Minden élőt és élettelent felelősség tett a muszlimokat kitiltó elnök a reptéri káoszért.

Szokás szerint twitteres kirohanás lett a vége annak, hogy a világ fele kiállt Donald Trump amerikai elnök rendelete ellen, amivel hét – zömmel muszlim – ország polgárait tiltotta ki az Egyesült Államokból. A döntés és az ezt követő tüntetés miatt több amerikai reptéren káosz alakult ki, Trump pedig ezt próbálta rákenni mindenkire, aki épp eszébe jutott.

Trump alapvetően azt állítja, ahhoz képest, hány embert érint az ideiglenesnek bejelentett korlátozás, mindez nem nagy ár a nemzet biztonságáért. “Nincs abban semmi kedves, ha megkeressük a terroristákat, mielőtt beléphetnének az országba” – közölte. A számokat relativizálva azt írta:

A 325 000-ből csak 109-et vettek őrizetbe és hallgattak ki. A reptereken a nagy problémákat a Delta számítógépes hibája, a tüntetők és Schumer szenátor könnyei okozták.

Chuck Schumer demokrata szenátorra utalt, aki nagyon beleélve magát a helyzetbe tüntetett az egyik reptéren és ekézte Trump intézkedését. Mellesleg több demokrata politikus is kizarándokolt valamelyik nemzetközi repülőtérre az USA-ban. Trump későbbi tweetjei is arról szóltak, minden rendben az intézkedéssel és hogy csak a választási ígéretét tartja be.

És még mindig nem ért véget a dolog: azt is közölte a Twitteren, hogy ha egyhetes haladékot bejelentettek volna a beutazási tilalomra, a “rossz fiúk” gyorsan beáramlottak volna ez idő alatt. Ennél csak a legújabb tweet jobb, amiben előveszi a demokratákat, és felteszi a kérdést: miért nem sírtak akkor, amikor elvitték az amerikaiak állásait külföldre?

(Politico)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik